Elfogták a Dohány utcai támadókat

Elfogott a rendőrség két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy még a nyáron a származása miatt bántalmaztak egy férfit a fővárosban, a Dohány utcában; harmadik társuk elszámoltatása még tart – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán.

MNO
2009. 12. 23. 11:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség közleményében emlékeztetett rá: azt követően indítottak nyomozást közösség tagja elleni erőszak gyanúja miatt, hogy június 30-án 23 óra 45 perc körül három fiatalember a Dohány utcában egy ház kapujában – a rendelkezésre álló adatok szerint – beszélgetést kezdeményezett a későbbi sértettel, akitől megkérdezték, hogy zsidó származású-e. Az illető igennel felelt, ezért a támadók ütni és rúgni kezdték, minek következtében a férfi a földre került, könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrök széles körű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, kihallgatták az áldozatot, egy, a közelben dolgozó taxist, valamint az áldozattal korábban, a 173-as buszon együtt utazó állampolgárt és a busz sofőrjét. Lefoglalták a közelben működő térfigyelő kamerák felvételeit és elemezték azokat. Az összegyűjtött információk alapján a nyomozók eljutottak a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható támadókhoz, egy 16 éves és egy 18 éves fiatalemberhez, harmadik társuk bűncselekménnyel kapcsolatos elszámoltatása még folyamatban van – közölte a rendőrség.

A büntető törvénykönyv szerint közösség tagja elleni erőszakot követ el az, aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt bántalmaz, illetőleg erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön. A közösség tagja elleni erőszak bűntettnek minősül, elkövetése öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) július elején tájékoztatta az MTI-t arról, hogy egy zsidó fiatalembert vertek meg a VII. kerületben. Az EMIH Bajnai Gordon miniszterelnökhöz fordult, és kérte, tegyen meg mindent a közbiztonság helyreállításáért és a szóbeli, illetve a tettleges erőszak ellen, mivel megszaporodtak a roma- és a zsidóellenes atrocitások. Bajnai Gordon kormányfő felkérte Draskovics Tibor akkori igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja ki a megvert zsidó férfi ügyének körülményeit, tájékozódjon a történtekről, és tegyen javaslatokat, mit lehet tenni a hasonló helyzetek elkerülése érdekében.

Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke az esettel kapcsolatban azt mondta, a Fidesz mélyen elítéli ezt az esetet és minden olyan erőszakot, amely valakit származása vagy vallása miatt ér Magyarországon. A képviselő felszólította az illetékes rendőrfőkapitányt, hogy tegyen meg mindent az eset tisztázására és az ilyen cselekmények megakadályozására.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.