Ellenőrzik a vadászokat

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztálya megkezdte a társas vadászatok ellenőrzését, mivel ezen összejövetelek alkalmával a legnagyobb a balesetveszély – közölte a rendőrség szerdán.

MNO
2009. 12. 23. 10:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kapitányság illetékességi területén az elmúlt időszakban ugyan nem volt vadászbaleset, de ettől függetlenül törekednek arra, hogy felhívják a figyelmet az egyéni és a társas vadászatokon betartandó előírásokra, szabályokra – mondta Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hozzátette: decemberben már két alkalommal, két vadásztársaság apróvadas hajtóvadászatán jelentek meg a járőrök, hogy ellenőrizzék a szabályok betartását. Az első 8, míg a második vadászat 16 résztvevőt vonzott. A járőrök a vadászatot megelőzően a résztvevők okmányait – az egészségügyi alkalmasság érvényességi idejét, a fegyverek műszaki érvényességét –, valamint az érvényes vadászjegy és az egyéni lőjegyzék meglétét vizsgálták. A vadászok a kalapjukon viselték a láthatósági szalagot, némelyik kutyán pedig láthatósági nyakörv volt.

A rendőrök felhívták a megjelentek figyelmét arra, hogy a vadászat során szigorúan ügyeljenek a megjelölt, tiltott lőirányokra és távolságokra, hiszen a rendelkezések a saját védelmüket, illetve társaik védelmét szolgálják. Egyetlen vad sem ér annyit, hogy annak elejtése során bármelyik vadász testi épségét, egészségét veszélyeztessék.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.