Az expón háromféle pavilon található, az egyedileg épített, az önálló bérelt és a közös, amelyben több állam mutatkozik majd be. Magyarország ezer négyzetméteres – de mintegy 700 négyzetméter kiállítási területű – bérelt pavilonnal rendelkezik. A kivitelezés jogát megnyert magyar pályázó által „felöltöztetett” pavilon központi szereplője a tudományos világszenzáció, a három méter hosszú és két méter széles krómacélból készülő Gömböc lesz, a harmóniára és a nyugalomra való törekvés és az egyensúly szimbólumaként.
A magyar pavilont a külső és belső kialakításra kiírt tervpályázat második helyezettje (első díjat nem osztottak ki), Lévai Tamás tervezheti meg. A magyar kiállítás helyszínén többfunkciós helyeket alakítanak ki, a mennyezetről egy látványos „hangot adó és fényt kibocsátó” függő, mozgó gerendastruktúra bontakozik majd ki. „A főszereplő a tér közepén helyet foglaló Gömböc lesz, de e dekoráció mellett kialakítunk egy úgynevezett Gömböc simogató sarkot is, ahol a látogatók 30 kilós „egyedekkel” kipróbálhatják, mit tud a 21. századi magyar találmány” – tájékoztatott Huszty András, és elmondta azt is, hogy egy másik sarokban folyamatos vetítések folynak majd, természetesen Magyarországról és megint egy másikban: hungarikumok, magyar ajándéktárgyak, bélyegek lesznek kaphatók.
Huszty András közölte, hogy a közbeszerzési pályázaton három értékelhető pályázatból választott a szakmai zsűri. A főbiztos ehhez még annyit tett hozzá, hogy a pályázóknak rendkívül komplex kritériumoknak kellett megfelelniük és a biztonságos teljesítés szempontjából előnyt jelentett a kínai helyismeret. Példaként elmondta, hogy már most, az előkészületek szakaszában a kivitelező a berendezéshez szükséges faanyagot egy Sanghaj környéki fatelepen választotta ki. A főbiztos a magyar jelenlét költségvetésének részleteire irányuló kérdésre elmondta, 2006-ban a kormány úgy döntött, hogy 3,29 milliárd forintot fordíthatnak a világkiállításra, de a jelenlegi kalkuláció szerint 300 millió forintos megtakarítással lehet számolni. Ugyanakkor az időközben bekövetkezett árfolyamváltozások miatt mintegy negyven százalékos veszteséggel kell számolni, ami azt jelenti, hogy például a 70 millió forintos bérleti díj ma már százmillió körül van.
A teljes építészeti pályázat költsége, a Gömböc jogdíja és a bérleti díj levonása után 2,6 milliárd forint maradt, s ez képezi az alapösszeget. A költségek főbb csoportjai: a pavilon kialakítása, a belső építés, dekoráció, a héthónapos üzemeltetés, a kulturális programok fedezete, valamint a kommunikáció. Százmillió forintot egyéb, váratlan kiadásokra tartalékolnak. A pavilon átadásának időpontja: 2010. március 15.
További kérdésre válaszolva a főbiztos még elmondta: a Genexpo 2010 Hungary projektcégnek két tulajdonosa van, egy magyar és egy kínai, a tulajdoni hányad 80 százalékban kínai – ami mögött egy hongkongi projekt cég van –, a kisebbségi tulajdonos pedig az Expo Trade Rendezvényszervező és Szolgáltató Kft. A magyar pavilon Huszty András szerint „jó helyen” van, a „C” szekcióban, ahol az európai kiállítók kaptak helyet. Gyakorlatilag mellette húzódik az expó területén nyolc kilométeren át, a magasban vezető út, amelynek egyik lejárata, lépcsője is épp a közelben van. Szomszédaink: Ukrajna és két európai közös pavilon lakói.
(MTI)














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!