Körmendy Zsuzsanna: A pátriárka és a páduai polgár

Amikor elolvastam egy másik baloldali lap, a Népszava egyik írását a clevelandi magyar templom bezárásáról, úgy éreztem, a fönti idézet a zombikról cizellált humor volt, amelyhez talán nem volt fülem. Bartus László Szodoma és Gomorra című elképesztő tónusú cikkében, szintén advent idejére időzítve így számolt be arról, mi az, amin ő már meg sem döbben: „Hogy a Bostonból érkezett clevelandi püspököt nem hatják meg a papjaik által megerőszakolt gyerekek történetei, az egy dolog. Hogy a püspököt nem érdeklik a tönkrement életek, hogy semmi rendkívülit nem talál abban, hogy egy nyolcéves kislányt esti imája közben a szolgálatra odarendelt pap a saját ágyában megerőszakol, azon sem csodálkozunk.”

Valahogy nem jó felé megyünk. Miért kell gyengíteni valamit, ami erősít? Akik a pénzben megragadható értékek relativitását eddig szentbeszédnek érezték, azok ma kénytelenek elismerni: mára kiderült, hogy azok a szó szoros értelmében viszonylagosak. A hitelválság oka ugyanis éppen az, hogy jelentős mértékű pénzmozgások mögött valójában nincs is pénz. A pénz és a hit világa között ez is egy különbség: az utóbbi mögött van fedezet. Azok az országok, amelyek hitbéli értékeiket elkótyavetyélik, a válságtól sújtott, egyre kegyetlenebb világban maguk ellen dolgoznak. A hívő emberek könnyebben megtalálják azokat a belső támpontokat, amelyek őket krízishelyzetben segítik. A szovjet kényszermunkatábort megjártak tanúsítják: a vallásos emberek könnyebben elviselték a rettenetes megpróbáltatásokat.

Magyarország a Kádár-korszakban hosszú éveken át vezette az öngyilkossági statisztikákat. (Már ezért is gyomorforgató a „legvidámabb barakk” kifejezés.) Az utóbbi évtizedekben az öngyilkosok száma csökkent, viszont a depressziósoké megtízszereződött. De ha ez így van, akkor miért kell gátolni, gúnyolni azokat az erőket, amelyek a lélek betegségein a lélek táplálékhoz juttatásával segítenek?

(Magyar Nemzet, 2009. december 24.)