Az incidenst mindössze hatvannégyen élték túl, ezzel ez volt a csendes-óceáni hadszíntéren kereskedelmi hajó ellen végrehajtott, legtöbb halálos áldozatot követelő tengeralattjárós támadás. Japánt a háború után heves bírálatok érték, amiért flottája a világosan látható kórházi jelzés ellenére is kereskedelmi hajókat vett célba.
Ausztrália központi kormánya, valamint Queensland szövetségi állam vezetése négymillió ausztrál dollárt (679,1 millió forint) áldozott a Centaur végső nyughelyének megtalálására. A kutatáshoz használt mélytengeri szonár segítségével a roncsokat már a munkálatok hetedik napján, vasárnap megtalálták. A hajó mintegy 80 kilométerre Brisbane városától pihen a tengerfenéken.
A Centaur 2059 méter mélyen, vélhetően oldalára dőlve ágyazódott be, és nagyjából érintetlen maradt. A hajótest még a japán torpedóktól hasadt meg részben. „Az AHS Centaur megtalálása révén az összes ausztrál megemlékezhet arról a 268 főnyi nővérről és legénységről, akik hazájuk szolgálatában haltak meg” – mondta Julia Gillard, az ország miniszterelnök-helyettese. A politikus hozzátette: reméli, hogy a tragikusan odaveszett nők és férfiak családja némi békességre lelhet azáltal, hogy megtalálták a hullámsírt.
(MTI)
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!