Megújul a városháza Lentiben

Egyenként 50 millió forintos uniós támogatást nyert városközpontjának fejlesztésére Zalakaros és Lenti – hangzott el szerdán a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (NYDRFT) zalakarosi sajtótájékoztatóján.

MNO
2009. 12. 23. 10:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Baracskai József, az NYDRFT tagja közölte: Lenti a városháza energiaracionalizálással egybekötött, közel 70 millió forintos felújításához nyert 50 millió forintot a kisvárosi fejlesztések pályázatán. Ugyanebből a keretből Zalakaros az 59 millió forintért megvalósuló fürdősétány-felújításhoz, információs pont és elárusító hely építéséhez kapott szintén közel 50 milliós támogatást.

Mohácsi József, a térség szocialista országgyűlési képviselője elmondta: a zalakarosi fejlesztés az autóbusz-pályaudvar és a Gránit Gyógyfürdő közötti gyalogos és kerékpárút, valamint a környező zöldterület megújítását teszi lehetővé. A munkálatok márciusban kezdődnek és várhatóan májusra, az idegenforgalmi szezon kezdetére el is készülnek.

Szirtes Lajos, Zalakaros polgármestere arról számolt be, hogy a fürdőváros számos nyertes pályázatával egymásra épülő fejlesztéseket valósít meg, amelyek nemcsak közvetlenül idegenforgalmi területeket érintenek, de a szennyvízberuházással és az iskola-óvoda felújításával, valamint az újonnan kialakított bölcsőde építésével a helyben lakók életkörülményeit is javítják.

A polgármester az MTI kérdésére elmondta: a város idegenforgalmi adóból származó bevétele idén várhatóan nem csökken, sőt kissé meghaladja a tavalyi, 120 millió forintos összeget, a gazdasági válság hatása azonban megmutatkozik a magánberuházások elhúzódásában. Az egyik kisebb szálloda bővítése ugyan megkezdődött, és – az évekkel ezelőtt megszüntetett töltőállomás után – épül a város első benzinkútja, de több szállodaépítés is késedelmet szenved.

Zalakaroson ebben az évben nem tudták megkezdeni három, már jogerős építési engedéllyel rendelkező hotel építési munkálatait, ezek révén pedig együttesen mintegy 500 szobával bővülne a szálláskapacitás. Szirtes Lajos azt mondta: a négycsillagos szállodák beruházói közül az egyikkel egyéves haladékról állapodtak meg, kettő esetében pedig tudomása szerint a hitellehetőségek nehezítik az építkezés megindítását.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.