Markó Béla közölte, hogy a két alakulat vezetőinek véglegesíteniük kell még a kormányprogramot. Rámutatott: a koalíciós együttműködési megállapodás azokat a törvénytervezeteket tartalmazza, amelyeknek az elfogadásával mindkét fél egyetért. Ezek a jogszabályok a decentralizáció, az általános reformok, a mezőgazdaság, az infrastrukturális fejlesztés és a kisebbségi jogok bővítésének a területét érintik. Markó közölte, hogy a megállapodásba belefoglalták a kisebbségi törvénytervezet elfogadását is, ami korábban számos vitát okozott a két politikai erő között.
A román kormány által korábban a parlament elé terjesztett jogszabály-tervezet ugyanis szabályozza a kulturális autonómiát is, amit több román párt – köztük a PD-L is – ellenzett. Ezen a megállapodáson kívül véglegesítették a koalíció működési szabályzatát is, amely előírja, hogy a vitás kérdések esetében egy hét tagú testületnek kell határoznia, a sürgős döntést igénylő esetekben pedig a két politikai erő elnökének, Emil Bocnak és Markó Bélának kell közös nevezőre jutnia.
A két pártvezető az együttműködési megállapodás aláírása előtt Traian Basescu román államfővel is találkozott. Markó szerint jó esély van arra, hogy a kormányt már karácsonyig megszavazza a román parlament. Ehhez a 471 tagú törvényhozó testületben legalább 236 támogató szavazatra van szükség. Az RMDSZ „miniparlamentjének” számító Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) pénteken hozta meg azt a döntést, hogy a szövetség vállaljon kormányzati szerepet a PD-L oldalán.
Négy hely az RMDSZ-nek
(MTI)














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!