Ölt a lavina a Dolomitokban

Három turista és négy hegyi mentő halálát okozták lavinák az észak-olaszországi Dolomitokban.

MNO
2009. 12. 27. 17:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hegyi mentők szombat este indultak két turista felkutatására, akik sötétedés után nem tértek vissza egy kétezer méteres magasságban lévő bázistáborba. Az alpesi lejtőket pásztázó hegyi mentők lavinába kerültek. Egyikük – aki a sor szélén haladt – sértetlen maradt, és rádión kért segítséget. Három hegyi mentőt sikerült kiszabadítani a hó fogságából, de négyen megfulladtak, illetve hárman megsérültek. Időközben keresőkutyák megtalálták a szerencsétlenül járt turisták holttestét is.

Vasárnap reggel egy 12 éves német kisfiú vesztette életét Dél-Tirol hegyvidékén. Giorgio Napolitano olasz államfő részvétet nyilvánított az áldozatok hozzátartozóinak. Karácsonykor a Passo- és Pordoi-völgye, illetve a Sella-hegység közötti alpesi térségben négyes fokozatú lavinaveszélyt hirdettek ki (az ötödik fokozat a legmagasabb), miután eső váltotta fel a hóesést. Ez idő tájt turisták ezrei üdülnek a térségben. A hatóságok felszólították őket, hogy csak a kijelölt útvonalakon kiránduljanak.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.