Több százan tisztították a fővárost

Vasárnap 89 gép, délelőtt 553, délután pedig 286 munkás dolgozott azon, hogy megtisztítsák a főváros útjait – közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.

MNO
2009. 12. 20. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Munkájukat megnehezítette az erős szél, amely havat hordott a már megtisztított szakaszokra, és – mint azt az FKF közleményében írta – gondot okozott az is, hogy a gondnokok a járdák takarítása során a már hómentes útburkolatra tolták le a havat. A mellékutak takarítását a szél mérséklődése után kezdhették meg – írták. Előre jelezték: hajnalban ismét a főutak, hidak, felüljárók megtisztítására térnek át, hogy hétfőn kora reggel a közösségi közlekedés elindulhasson.

A közterület-fenntartó felhívta a figyelmet arra is, hogy az előrejelzések szerint éjszaka erős fagy várható, ezért arra kérik a gépjárművezetőket, hogy rendkívüli figyelemmel közlekedjenek. A háztulajdonosokat, a társasházak üzemeltetőit pedig arra kérik, hogy az ingatlanjaikhoz tartozó járdákat tisztítsák meg és szórják fel a gyalogosbalesetek elkerülése érdekében, de ne az úttestre tolják le a havat. A fővárosban szombat délután fél három körül intenzív havazás kezdődött. A csapadék vasárnap hajnali 3 óra körül szűnt meg. Az FKF mérései szerint Budapesten 20 centiméternyi hó hullott.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szombat délután több mint 90 szóró járművel azonnal megkezdte az 1200 kilométer fő- és tömegközlekedési útvonalhálózaton, hidakon, felüljárókon, valamint a lakosság ellátását biztosító logisztikai központokhoz, egészségügyi intézményekhez vezető mellékútvonalakon a hóeltakarítást és a síkosságmentesítést, de a rendkívül erős gépjárműforgalom miatt munkagépeik sokszor a dugókban vesztegeltek. Éjszaka 89 munkagéppel és 525 emberrel folytatták a munkát, így vasárnap hajnalban a közösségi közlekedés fennakadás nélkül elindulhatott. A társaság közleménye kitért arra is, hogy az éjszakai műszakra hómunkásokat vesznek fel, főleg pesti kerületekben.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.