Többször megfenyegették, lemondott

Családja és személyes biztonsága miatt mondott le hétfőn Csendes László, a volt román kommunista titkosszolgálat, a Securitate iratcsomóit vizsgáló intézmény vezetője, aki azt állítja, hogy többször is megfenyegették.

MNO
2009. 12. 21. 21:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csendest a Romániai Magyar Demokrata Szövetség javaslatára nevezték ki korábban a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottságba (CNSAS), amelynek 2007 júliusa óta az elnöke. Jelezte, hogy csak az elnöki tisztségről mond le, továbbra is a CNSAS tagja marad.

A lemondását hétfőn benyújtó Csendes a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: nemcsak őt, hanem több kollégáját is megfenyegették ismeretlen személyek. Legutóbb az intézmény egyik ügyvédje a hetedik emeleti lakásában golyót talált, amit az ablakon keresztül lőttek be. A lemondást a CNSAS vezető testületének a következő ülésén kell napirendre tűznie, erre várhatóan csak az új évben kerül sor. Ugyanis előbb ennek a grémiumnak tudomásul kell vennie a poszt megüresedését, csak azt követően választhatnak új elnököt.

(MR)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.