A Gallup kedden közölt adatai szerint a megkérdezettek 43 százaléka bízik abban, hogy a gazdaság helyzete javulni fog (egy héttel ezelőtt még csak 39 százalék vélte így), és 51 százalék vár romlást (egy hete ez a mutató 55 százalék volt). A munkaerő-piaci helyzet stabilizálódni látszott az utóbbi hónapokban, az ezzel kapcsolatos várakozások azonban az utóbbi egy év során lényegesen nem javultak. Egy éve a foglalkoztatottak 24 százaléka mondta biztosnak az állását, most 26 százalék.
Egy másik felmérésből, amelyet a Conference Board nemzetközi nonprofit üzleti szervezet végzett, az derült ki: az amerikaiak 22 éve nem voltak annyira elégedetlenek az állásukkal, mint most. A válaszolók közül csak 45 százalék boldog az állásában. Ez a mutató 2008-ban még 49 százalék volt. A szervezet elemzése szerint az álláselégedetlenség részben az évtizedek óta nem látott súlyos recesszióval magyarázható, amelynek következtében sokan nem találnak képességeiknek és igényeiknek megfelelő munkahelyet.
A Conference Board azt is kimutatta, hogy az amerikaiak az utóbbi két évtizedben mind kevésbé voltak elégedettek az állásukkal, tehát nem csak a jelenlegi válságról van szó. Valószínűleg szerepet játszik, hogy mind kevesebben találják érdekesnek a munkájukat, a jövedelmek nem tartják az infláció ütemét, és az egekbe szökő egészségügyi költségek sok család esetében felemésztik a megtakarításokat. Leginkább a 25 évnél fiatalabb dolgozók elégedetlenek a munkájukkal, náluk ez a mutató eléri a 64 százalékot. Őket különösen sújtotta a recesszió, szűkült az álláslehetőségek köre, és csökkentek a fizetések.
Elemzők szerint ha az álláselégedetlenség erősödése tovább folytatódik, akkor annak súlyos következményei lesznek, visszaszorulhat az innováció, sérülhet a versenyképesség és a termelékenység.
(MTI)
Mit tehet a kultúra a politika megkeményedő logikájával szemben?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!