Csak úgy belelőttek a biztonsági őrökbe

Egy arab pénzváltó megölésével is gyanúsítják azoknak a fegyveres rablásoknak a tetteseit, akiket Vas megyei rendőrök közreműködésével fogtak el december elején.

MNO
2010. 01. 01. 19:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rablásokat a nyomozás eddigi adatai szerint négyen követték el, közülük ketten vettek részt a jordániai pénzváltó, Qasen Hasan megölésében és kirablásában november 5-én Budapesten, a Baross utcában. A nyomozati adatok szerint a többszörösen büntetett előéletű H. J. 34 éves mosonmagyaróvári lakos gyanúsítható az emberöléssel.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a sértett óvodába vitte a gyermekét, éppen autójához indult vissza, amikor az elkövető mellélépett és leadta rá a halálos lövést. A támadó magával vitte az áldozat irattáskáját, amelyben készpénz is volt, de nem maradt ideje átkutatni a ruházatát, amelyben csaknem 50 millió forintot találtak később a nyomozók.

A jelenleg is folyamatban lévő nyomozás eddigi adatai szerint a négy fővárosi fegyveres rabláson, valamint a két Hegyeshalomban és egy Kőszegen elkövetett rabláson túl a lukácsházi takarékszövetkezet sérelmére elkövetett fegyveres rablás elkövetésével is a Szombathelyen fogva tartott bűnbanda tagjait gyanúsítják. Elsősorban pénzváltóhelyeket, játéktermeket, valamint kisebb takarékszövetkezeti és bankfiókokat raboltak ki, durván bántalmazva több esetben is a sértetteket. Két helyszínen is belelőttek a biztonsági őrbe, noha semmiféle ellenállásba nem ütköztek.

(kisalfold.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.