Ipari parkok létesülnek Szabolcsban

Négy ipari park épül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a befektetőket fogadó baktalórántházi, fényeslitkei, nagykállói és rakamazi gazdasági létesítmény kialakítására együttesen hétmilliárd forintot fordítanak a beruházók – tudta meg az MTI az érintett cégeknél, önkormányzatoknál.

MNO
2010. 01. 06. 6:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új szabolcsi ipari parkok közül a Fényeslitke-Komoró között épülő 165 hektáros ipari-logisztikai befektetőhely lesz a legnagyobb, amely a záhonyi térség komplex gazdaságfejlesztési programja keretében, 4,4 milliárdos költségből készül el az év végéig. A területre már bejelentkezett az első beruházó is, az ukrán Vorskla Steel cégcsoport, amely 650 millió eurós (mintegy 170 milliárd forintos) befektetéssel 1000 dolgozót foglalkoztató acélhengermű-gyárat szándékozik létrehozni, kiszolgáló szállítmányozási centrummal együtt.

Baktalórántházán közel egymilliárd forintos beruházással 18 hektáros ipari parkot alakítanak ki. A teljes termelői infrastruktúra kiépítése mellett 4100 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot is létrehoznak, valamint kisvállalkozások befogadására úgynevezett inkubátorházat építenek, szolgáltató létesítményekkel. A gyártócsarnok birtokba vételére egy német cég folytat tárgyalásokat a beruházó Baktai Ipari Park Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel. A németországi vállalkozás úgynevezett „gyorsház” elemeket készítene, a kelet-európai térség megrendelőinek a szabolcsi kisvárosban.

Nagykállóban az M3-as autópálya mellett a budapesti Három Cserje Ingatlanforgalmazó Kft. épít mintegy egymilliárd forintos költségből 26 hektáros ipari parkot. A területen 27-30 telekrészt alakítanak ki gyárak, kisebb üzemek, valamint logisztikai és szolgáltatási létesítmények létrehozásához a jelentkező befektetőknek.

A negyedik szabolcsi ipari park építése a tavasszal kezdődik Rakamazon, 600 millió forintos költséggel. A termelői infrastruktúrát, a közműveket 30 hektáros területen alakítják majd ki a befektetők fogadásához, valamint 2000 négyzetméteres vállalkozói központot építenek, kis cégek elhelyezésére.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.