Körmendy Zsuzsanna: Kevés veszélyesebb demagógia van, mint a „minden mocskos, ami politika” sulykolása. Nem véletlen, hogy a kádári értelmiségnek ez még mindig kedvenc lemeze. Közben az MSZP, akárcsak elődpártja a Kádár-rendszerben, nagy erővel sulykolja a politikai közömbösséget, a „bajok így is vannak, meg úgy is lesznek, szavazzatok hát újra ránk” üzenetét, s az erősödő kampány alatt ennek még száz változatával fogunk találkozni. Nyerni már nem fognak a szocialisták, de ha csak annyi sikerül nekik, hogy a jobboldalnak esélye se legyen egy kétharmados parlamenti többségre, az nekik már megnyugvás, mert megmaradt képviselőik mentelmi joga leszavazhatatlanná válik. Van ebben valami rémisztően groteszk: hogy akik ma kormányoznak vagy parlamenti munkájukkal segítik a kormányt, azoknak holnap az lesz a legfontosabb, hogy leszavazhatatlan mentelmi joggal rendelkező képviselők maradjanak. Micsoda ügyek lehettek, mekkora bulik folyhattak itt a háttérben, amelyekről még nem tudunk, ha ez a mentelmi jog ekkora érték lett!
A teljes cikket a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja.
Világzenével, lemezbemutatókkal, jazzel és a legnagyobb szilveszteri táncházzal várják a bulizni vágyokat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!