A halálos áldozatok száma 1991-es hivatalos adat szerint 32, 1996-ban 230 volt, akik elsősorban a közvetlenül érintettek, az ott dolgozók, valamint a mentésben részt vevők közül kerültek ki. 1993-ban 3,8 millió, 1995-ben 5 millió ember fertőzéséről beszéltek Ukrajnában, Fehéroroszországban és Oroszországban. A legjobban sújtott terület Ukrajna: itt 12 megye több mint 2300 települését, 50 ezer négyzetkilométernyi területet ért sugárszennyeződés, amelynek következtében 3,5 millióan szenvedtek egészségkárosodást, köztük 1,5 millió gyermek. 1986–1987-ben sok ezer ukrajnai lakos vett részt a mentésben, közülük sokakat olyan kóros mennyiségű sugárzás ért, hogy életük végéig orvosi ellátásra szorulnak.
1986 óta titok, hány felnőtt , hány gyermek érintett
A csernobili atomkatasztrófa után neves szakemberek igyekeztek megnyugtatni a közvéleményt, hogy Magyarországon semmiféle negatív hatásra nem kell számítanunk. Míg más, távolabban fekvő országokban jódot osztottak, bent maradtak az emberek a lakásokban, tartózkodtak a friss zöldségek, saláták, tejtermékek fogyasztásától, nálunk szinte ugyanúgy ment minden, mint azelőtt. Az orvosok rögtön felfigyeltek a spontán vetélések, a koraszülések, a fejlődési rendellenességek megszaporodására, de komoly kutatások ez ügyben nem történtek.
Csernobil előtt még többen írtak a kis dózisú sugárfertőzések káros hatásáról. Dr. Szabó András Radioökológia és környezetvédelem című, 1985-ben megjelent, dr. Sztanyik Béla által lektorált könyvében az alábbiakat írja:
„A késői sugárártalom megnyilvánulhat halálos kimenetelű betegségekben, mint pl. leukémia, rák vagy egyéb rosszindulatú daganat, a beteg élettartamának egyéb okokból történő megrövidülésében vagy pedig valamilyen szövetre, szervre korlátozódó elváltozásban, mint pl. idült bőrgyulladás, szemlencsehomály. Jelentkezését tekintve az utódok öröklött károsodása is késői sugárártalomnak tekinthető."
