Matolcsy további kamatcsökkentést tart szükségesnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A pénzügypolitika három fő feladata az államadósság szintjének csökkentése, a fenntartható államháztartási deficitcél elérése és az euró bevezetése – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterjelölt a kinevezését megelőző meghallgatáson az Országgyűlés költségvetési bizottságában kedden.

MNO
2010. 05. 25. 9:02

Hangsúlyozta, hogy az új gazdaságpolitika az eddigivel szemben „két lábon áll majd” a belső piacra, a hazai kis- és középvállalkozásokra és a belföldi tőkére is támaszkodni kíván a külföldi tőkén túl. A bürokráciát pedig négy év alatt akarják egyharmaddal csökkenteni. A miniszterjelölt képviselői kérdésre válaszolva közölte: a jövedelmeket terhelő adók csökkentése, illetve a fogyasztást és a forgalmat terhelő adók növelése révén lehet javítani a versenyképességet, ez az új kormány három éves adócsökkentési programjának lényege. A munkát terhelő adók: személyi jövedelemadó, járulékok csökkentése segíti a versenyképesség javulását, mivel ezen a területen a magyar adószint jóval meghaladja a térség országainak adóterhelését – hangsúlyozta a kijelölt miniszter. A jegybankkal együttműködés, meggyőzés, esetleg közös program kell a növekedés beindításához Matolcsy szerint.

Az Országgyűlés költségvetési bizottságában kinevezését megelőző meghallgatásán Veres János volt pénzügyminiszter, szocialista képviselő kérdésére kifejtette: a pénzügypolitika irányítójaként együtt kell működnie az MNB elnökével. Hangsúlyozta: fiskális élénkítésre nincs lehetőség, együttműködés, meggyőzés, ha lehet közös program kell. A fideszes képviselők támogatásával, a szocialisták nem szavazata, az LMP és a Jobbik tartózkodása mellett az Országgyűlés költségvetési bizottsága támogatta Matolcsy György kinevezését nemzetgazdasági miniszterré a jelölt keddi bizottsági meghallgatásán. A bizottság 16 igen, két nem, négy tartózkodás mellett támogatta a jelöltet.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.