1600 nyílvessző repült az ég felé

A gyakran szomorkásnak mondható idő ellenére több mint ötezer vendég érkezett szombaton Ópusztaszerre, ahol kora délután több mint ezerhatszáz íjász nyílzápora emlékeztetett Árpád vezérre és egykori seregére.

MNO
2010. 06. 26. 16:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2007-ben az első íjásztalálkozót azzal a szándékkal hívták életre, hogy a pozsonyi csata 1100. évfordulóján a hagyományos íjászat Kárpát-medencei művelői méltó módon tisztelegjenek elődeik előtt, s a sportágat népszerűsítésék. Akkor a szervezők célja az volt, hogy a rendezvény csúcspontján egyszerre ezeregyszáz íjász reptesse nyílvesszőjét az ég felé, s ez majdnem sikerült is.

Mostanra egyre többen utaznak vissza az időben a szervezőkkel minden évben. Tavaly négyezer fővel látogatói rekordot döntöttek, és idén a kedvezőtlen időjárás ellenére is megdőlt ez a csúcs, hiszen már szombaton kora délután 5600 résztvevőt számláltak. Faragó Csaba, a Nemzeti Íjászszövetség alelnöke korábban az MTI-nek elmondta, a rendezvényből az elmúlt évek során egyfajta mozgalom nőtt ki, s ma már egyre többen űzik a hagyományőrző íjászat valamely fajtáját; sokan kutatják, hogy is élhettek a X. századi magyarok.

A hétvégén az íjászok több különböző versenyszámban mérik össze tudásukat és ügyességüket, többek között kiderül az is, ki a Kárpát-medence leggyorsabb kezű íjásza. Az érdeklődőknek a korszak kutatói, hadtörténészek, régészek tartanak előadásokat a kor magyarjainak életmódjáról, hadi szokásairól. A vállalkozó szelleműek több helyszínen ismerkedhetnek meg a hagyományőrző és az egyéb íjászati módokkal, és ki is próbálhatják a fegyvereket.

A legnagyobb érdeklődés Kassai Lajos mester egy remekét övezi: fegyvere a világ legerősebb merevszarvú pusztai íja, teljes megfeszítéséhez száztíz kilogramm felemelésével azonos erőt kell kifejteni. Az az erős íjász, aki a legtovább képes teljesen megfeszítve tartani a fegyvert, a találkozó végén haza is viheti. A látogatók megtudhatják, hogyan készül természetes módon a szappan, felpróbálhatják, sőt megvásárolhatják a hagyományőrző ruhákat, ősi magyar motívumokkal ismerkedhetnek az ékszerészetben, és megtudhatják egyebek mellett, hogyan készül a borjúkötél nevezetű kun étel.

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.