A vérszívók támadása nagyon komoly riadalmat okoz

Az árvíz és belvíz által sújtott területeken további kullancsszaporodásra kell számítani – mondta el lapunknak Kapiller Zoltán. A szakértő beszámolt arról, hogy főként az ország nyugati része számít igazán kullancsokkal fertőzött területnek. Az apró vérszívókat nem lehet kiirtani, de az ellenük való védekezés csökkenti az esetleges fertőzés kockázatát.

Kovács András
2010. 06. 26. 6:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idei nyáron az eddigi tapasztalatok szerint egyre több a kullancs, aminek egyik oka a rendkívül csapadékos időjárás. A kullancsok többsége emberi kórokozókat nem hordoz. A kullancs alig 2-3 milliméteres, pókszerű állat, amely a méretéhez képest komoly riadalmat okoz. Ez az apró élősködő a meleg vérű állatok – így az ember – bőrébe fúródva az ott futó hajszálerekből szívott vérrel táplálkozik.

Az ország nyugati része fertőzött

A kullancs csípése azért veszélyes, mert a nyálát visszaöklendezve fertőzhet. Ráadásul a kullancs Magyarországon annyira elterjedt, hogy nemcsak a természetben, hanem a városi parkokban, kertekben is megtalálható. Ha a kullancs mégis fertőzött, akkor is kicsi az esélye annak, hogy a kórokozók már a vérszívás kezdeti szakaszában a sebbe jussanak. Olykor azonban mégis súlyos következményekkel járó fertőzéseket, például Lyme-kórt, vírusos agyvelő- vagy agyhártyagyulladást terjesztenek át az emberre.

Nógrád, Heves megye, Budapest és környéke, a Balaton-felvidék, a Kisalföld és Somogy megye számít a kullancsok szempontjából a legfertőzöttebb területnek hazánkban – mondta el lapunknak Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke. A szakértő arra is rávilágított, hogy a mostani árvíz és belvíz által elöntött területeken a vérszívók további szaporodása várható, mivel a kialakuló buja növényzet kedvez a kullancsoknak. Kapiller szerint a katasztrófasújtott területeken mindenhol a paraziták további szaporodására kell számítani.


Eltüntetni nem lehet a kullancsokat

„Egy 2005-ös nem reprezentatív felmérés szerint a bevizsgált kullancsok 17,8 százaléka volt fertőzött Lyme-kór baktériumaival.” A szakértő rámutatott: abban az esetben, ha kullancsot fedezünk fel a testünkön, akkor célszerű azt kullancseltávolító kanállal kiszedni. Ezt követően érdemes a kivett kullancsot egy megvásárolható teszttel megvizsgálni, hogy fertőzött volt-e Lyme-kórt okozó baktériumokkal, mert így a később jelentkező tünetek (izomfájdalom, láz, rossz közérzet) esetén az orvosok is gyorsabban tudnak megfelelő kezelést nyújtani. Kapiller az esetleges irtás kapcsán kifejtette, hogy a szúnyogoktól eltérően a kullancsok rejtett életmódja miatt ez kevésbé hatékony, csupán egy adott területen lehetséges a ritkításuk.

A megelőzés kapcsán legyünk elővigyázatosak, és próbáljuk elkerülni, hogy a kullancsok (és persze más rovarok) megcsíphessenek bennünket. Ha a szabadba, füves, bokros rétre, parkba megyünk, használjunk rovarriasztó spray-t vagy krémet, ezzel a szúnyogot – és más kellemetlen bogarakat – is távol tartjuk magunktól. Ne csak a bőrre kenjük, juttassunk a ruhánkra is belőle! Az öltözködésünkre is figyeljünk oda! Ha kullancsveszélyes helyeken járunk, mindig legyen rajtunk zokni és hosszú nadrág, amelyet betűrünk a zokniba. A kisgyerekekre adjunk kendőt vagy kalapot.

(Forrás: MNO, Kullancsinfo.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.