Akar egy öltönyt potom 180 millió forintért?

Szélesedett az öltönykínálat Nagy-Britanniában: a világ legdrágább öltönyét adták el a napokban, 600 ezer fontos – mintegy 180 millió forintos – áron. A tervező elmondása szerint 600 órán keresztül varrt ruha kasmírból és selyemből készült, csaknem 500 gyémánt díszíti.

Pálfi Krisztina
2010. 06. 27. 6:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Stuart Hughes, az öltöny tervezője elmondta, mindössze három darabot készítettek a gyémántokkal ékesített zakójú öltönyből, melynek első darabját egy Franciaországban élő úr vette meg. „Ez egy igazi luxusöltöny, azoknak való, akik nem akarnak beleszürkülni a tömegbe” – fogalmazott. Elmondása szerint ez volt az első alkalom, hogy ruhákat tervezett, de nagyon élvezte a munkát. „Határozott célunk, hogy létrehozzunk egy időtlen klasszikus viseletet, ami lenyűgöző, ám kényelmes és hordható”.

Hughes együtt dolgozott az öltönyökön Robert Jewels-szel, aki úgy fogalmazott: „remélem, létrehoztunk egy luxusmárkát, ami nem csak az emberek szemét, de szívét is rabul ejti”. Véleménye szerint a termékeik segítségével „megszilárdulhat az ember egyénisége”.

Hughes híres drágaságrekordjairól. Ő áll a világ legdrágább tévéje és autója mögött is.

(The Daily Telegraph)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.