Bugár: Itt az utolsó esély a kisebbségi kérdés kezelésére

Bugár Béla szerint az új kormánykoalíció szlovák pártjai most egy utolsó esélyt kaptak annak bebizonyítására, hogy képesek másképp is kezelni a nemzeti kisebbségek kérdését, mint eddig.

MNO
2010. 06. 26. 11:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Most egy újabb – állítom, hogy utolsó – esélyt kaptak. Ha most nem mutatjuk meg, hogy a kisebbségi kérdéseket lehet másképpen is kezelni, akkor már soha. Egyszer lehet csalódást okozni, de másodszor már nem” – jelentette ki a Híd elnöke abban az interjúban, amely a Sme című liberális napilapban jelent meg szombaton. Bugár arra válaszolt, nem tart-e attól, hogy a koalíciós szlovák pártok – elsősorban a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH)) – a múlthoz hasonlóan ismét csak megtűrik a magyarokat a kormányban, de a kisebbségi kérdésekben nem lesz semmiféle lényeges előrelépés.

A Sme értesülései szerint az új kormányban a Hídé lesz a mezőgazdasági és a környezetvédelmi tárca, valamint az emberi jogi és a kisebbségvédelmi kormányfő-helyettesi poszt. Ez utóbbi funkció eddig szélesebb jogkörök nélküli volt, a Híd ezt azzal a feltétellel vállalta, hogy a jogköröket jelentősen megerősítik. „A kollégáknak megmondtam: ha a kormányfő-helyettesi posztot jogkörök nélkül akarják nekünk adni, akkor nem kérünk belőle” – jegyezte meg Bugár. Szerinte a jövőben a jogköröket kiszélesítik. „A kulturális tárcától meg kellene kapnia a regionális és a nemzetiségi kultúra osztályát, míg az oktatásügyi tárcától a nemzetiségi oktatásügy osztályát. Egy törvényalkotási osztálya is lesz” – sorolta az új jogköröket a Híd elnöke. A politikus elismerte, hogy egy átfogó kisebbségi törvény megalkotásának tervét nem sikerült pártjának keresztülvinnie. Szerinte azért, mert erről mindenkinek más volt a véleménye. „Magyarázgattunk, de nem volt akarat a megegyezésre” – fogalmazott Bugár.

Elmondta, hogy az alakuló új kormánykoalíció négy pártja közül – SDKU, KDH, Szabadság és Szolidaritás (SaS), Híd – csak a Hídnak van erős kisebbségi programja. „Mi olyan polgári párt vagyunk, amely világosan látja, hogy Szlovákia lakosságának 15 százalékát kisebbségek alkotják. Nem vagyok azonban biztos abban, hogy kollégáink tudatosítják-e, milyen esélyünk van most megváltoztatni a kisebbségi ügyeket” – szögezte le Bugár. Hozzátette: korábbi kormányzati tapasztalatai alapján ezúttal semmit sem bíz a szóbeli ígéretekre, s a javaslatokat, kötelezettségvállalásokat írásban akarja rögzíteni.

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.