„Itt az idő komolyan venni az elmúlt év tavaszán az építésügy versenyképes környezetének megteremtésére elfogadott országgyűlési határozatban foglaltak megvalósítását” – mondta Bencsik János belgazdasági államtitkár. A kormány stratégiai partnerének tekinti az iparág szereplőit, hiszen Magyarország elemi érdeke a belső piac fejlesztése.
A szaktárca vezetésével, az építésgazdasági szereplőkkel folytatott egyeztetést követően 2010. június 24-én létrejött az Építésgazdasági Munkabizottság – olvasható a közleményben. A szakmai és kormányzati párbeszéd erősítésére megalakult szakpolitikai törzsasztal vezetője Széman György, a Magyar Építőanyagipari Szövetség elnöke. Az új, informális szervezet középpontjában az építésgazdasági stratégia, a bürokráciacsökkentés, a dereguláció, valamint az épületenergetika kérdéseinek kidolgozása áll. A kormány határozott szándéka a magyar építőipari vállalkozások versenyképességének javítása, ezáltal pedig a nemzetgazdasági növekedés és a hazai foglalkoztatottság bővítésének elősegítése.
(MNO)
Újabb szakaszba lépett Trump „Amerika az első” programja















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!