Az autót – amelyben utasként tartózkodott a kábítószert Budapestről Székesfehérvárra szállító 28 éves férfi – a Nagyszombati úton tartóztatták fel a nyomozók – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A kocsiban 74 ampullát találtak, amelyek – feliratuk alapján – egyenként 50 ml ketamint tartalmaztak. A ketamin a magyarországi kábítószerlistán szerepel, az állatgyógyászatban érzéstelenítésre használt szer – tette hozzá R. Szabó Ágnes.
A kocsi átvizsgálásával egy időben házkutatást tartottak a feltételezett díler lakásán, ahol további három ampulla ketamint, valamint olyan eszközöket találtak, amelyek alátámasztották a gyanút, hogy a férfi továbbértékesítéssel foglalkozott. A házkutatás idején a lakásban csak egy fiatalkorú tartózkodott, a 41 éves dílert később a városban fogták el. A dílert és vevőjét, valamint a kábítószer-terjesztőt szállító kocsi vezetőjét és a fiatalkorút mintavételre állították elő, a 28 és 41 éves férfit őrizetbe vették. A mintegy 3850 milliliter ketamint szakértői vizsgálatra lefoglalta a rendőrség. A nyomozók gyanúja szerint a kábítószert Szlovákiából hozták be.
(MTI)
Húsz éve ment el a legendás edző, aki különös tanácsot adott a fradistákról















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!