időjárás 22°C Annamária, Tihamér 2022. július 1.
logo

Hátizsákba dugták a liftalkatrészeket – 1,2 milliós kár

MNO
2010.06.25. 13:44

Lefüleltek a rendőrök egy szolnoki bandát, amely egymillió forintot meghaladó értékű liftalkatrészt lopott el, majd azt vashulladékként értékesítette – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Veres Éva elmondta: április 26-tól egy hónapon át több bejelentés is érkezett a kapitányságra, hogy a szolnoki Széchenyi lakótelep három utcájában ismeretlen elkövetők több társasház liftaknájából kilopták az ütköző ellensúlyrugókat. Az alkatrészek eltulajdonításával körülbelül 1,2 millió forint anyagi kárt okoztak az épületeket kezelő szövetkezetnek.

A rendőrség megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy társaság tagjai, két fiatalkorú és két felnőtt szolnoki lakos gyanúsítható. Kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek.

A lopásokat az éjszakai és a hajnali órákban, több nap alatt követték el. Miközben a banda egyik tagja a lifteket a félemeleten megállította, társai az alagsorban a liftajtót kinyitva, rongálás nélkül eltávolították a rugókat, aztán táskákba, hátizsákba rejtve egyikük pincéjében tárolták őket néhány napig, majd két szolnoki fémfelvásárló-telepre szállították, és vashulladékként értékesítették azokat. A csaknem ötven rugóért összesen mintegy húszezer forintot kaptak.

Rendőrkézre került a tolvajbanda helybeli segítője is, aki közreműködött a rugók szállításában és értékesítésében, ellene orgazdaság megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás. Mindnyájan büntetlen előéletűek, és szabadlábon védekeznek – mondta Veres Éva. Szakértői vizsgálat dönti majd el, hogy fennállt-e a közveszélyokozás ténye.

(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.