Ingadozott a forint

A délelőtt folyamán komoly árfolyam veszteséget szenvedtek el a régiós devizák a G20 tanácskozását megelőző piaci óvatosság és a román megszorító csomag végrehajthatóságával szemben felmerült kételyek miatt.

MNO
2010. 06. 25. 15:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eurót pénteken délután öt órakor 284,15 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délután negyed ötkor tartott 283,53 forint után. A forint nap közben 283,09-es és 286,42-es euró árfolyam között mozgott. A dollárt 231,42 forinton jegyezték 1,2292 dolláros euró árfolyam mellett péntek délután. Csütörtökön a dollárt 230,55 forinton, az eurót 1,2307 dolláron jegyezték. A svájci frank jegyzése 211,06 forint 208,90 forint után, 100 japán jent pedig 259,14 forinton jegyeztek 258,90 forint után. A legerősebb svájci frank jegyzés pénteken 211,86 forint, a legerősebb (100) jen jegyzés pedig 260,38 forint volt.

Pénteken is, mint a hét szinte minden napján, a svájci frank újabb történelmi árfolyam rekordot ért el az euróval szemben, most már az 1,35-ös határ alatt: az euró új árfolyam mélypontja 1,3467 svájci frank lett. Csakúgy mint pénteken, csütörtökön is a svájci frankkal szemben gyengülő euró volt a térségbeli devizák árfolyam csökkenése mögött rejlő egyik jelentős tényező. Az alapvető irányzatot azonban a nemzetközi kockázatvállalási hajlandóság alakulása szabta meg.

Az euró már a kora reggeli órákban tett egy kísérletet az 1,23 dolláros árfolyam fölé emelkedésre, ez azonban sikertelennek bizonyult. Hasonló pályát futottak be az európai tőzsdeindexek is: a 0,30 százalék körüli emelkedéssel kezdő főbb európai tőzsdeindexek a déli órákban már 0,60 százalék körüli esésében jártak, majd a zárás előtt nem sokkal már egy százalék közelében. Az amerikai tőzsdeindexek pozitív tartományban kezdtek, de az európai zárás közeledtével már 0,20-0,30 százalékos csökkenést mutattak. A piaci magatartást a G20 hétvégi találkozója előtt visszarendeződés jellemezte a biztonságos pozíciókba. A hangulatra még külön terhet rótt a görög szuverén adósságtörlesztés biztosításának rekordot döntő felára, ami ismét az euróövezeti pénzügyi rendszer stabilitási gondjaira terelte vissza a befektetők figyelmét.

A G20 hétvégi konferenciájára a gazdasági fellendülést finanszírozó expanzív pénzpolitikát a zászlójára tűző Egyesült Államok, illetve a költségvetési megszorítások szükségességét képviselő európai erők között „alakult ki a frontvonal”. Az összecsapás eredményére várva piacok a biztonságosabb befektetési eszközökbe irányítják át befektetéseiket.

Az európai hitelkondíciók romlásával egyre fokozódik annak a veszélye, hogy egyes euróövezeti „perifériális” országoknak, Spanyolországnak, Portugáliának és Olaszországnak nehezére esik majd éppen esedékessé váló törlesztési kötelezettségeik teljesítése. E két tényező együttesen szinte teljesen felőrölte a befektetői kockázatvállalás. Az euró árfolyama a jennel szemben emiatt 110,80-ról 109,60-ra, a svájci frankkal szemben 1,3595-ről újabb történelmi mélypontra, 1,3467-re, a dollárral szemben pedig 1,2351-ről 1,2254-re esett.

Az euróövezeti-aspiráns országok kockázatosabb befektetési eszközök köré sorolt devizái is megszenvedték a hangulat látványos romlását. A zloty 4,11-es euró jegyzésről egészen 4,14-ig, a cseh korona 25,78-as euró jegyzésről egészen 25,86-ig, a forint pedig 283 körüli euró jegyzésről egészen 286-ig gyengült. A zloty fél négyre 4,12-es, a cseh korona 25,75-ös euró jegyzésre korrigált. A forint 286 körüli euró jegyzésen június 8-án járt utoljára, amikor a kormány akciótervének bemutatásakor 286-os euróról 282-re erősödött.

A térségbeli devizákat közvetve rontotta az is, hogy a román alkotmánybíróság részben alkotmányellenesnek nyilvánította a kormány és a parlament által már elfogadott költségvetési megszorító intézkedéscsomagot. A lej 4,22 körüli euró árfolyamról 4,29-re gyengült. A délután folyamán a lej is korrigált kissé, 4,27-es euró jegyzésre. Londoni City elemzői felvetették annak a lehetőségét is, hogy a megszorító csomag végrehajtásának kétségessé válása miatt a hitelminősítők tovább ronthatják a román szuverén besorolást. A román példa ragadóssá válása pedig erőteljesen ronthatja az egész térség kockázati megítélését.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.