Kétmilliós bírság az állami szervezetnek

Hálózati aktív és passzív eszközök szállítására írt ki kétfordulós közbeszerzést a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság, de egy kitöltendő excell táblára félreérthető utasítást adott az ajánlattevőknek, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette az eljárást lezáró döntést, és 2 millió forintra bírságolta az ajánlatkérőt – a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján olvasható.

MNO
2010. 06. 27. 8:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A múlt év végén megjelent felhívás 48 hónapon belül, 3,2 milliárd forint értékben kívánt hálózati aktív és passzív eszközöket beszerezni. A felhívás két részből állt, az elsőre csak egy gyártó, míg a másodikra legfeljebb három gyártó eszközeivel lehetett pályázni. Az első fordulóban 21 cég jelentkezett ajánlattételre, az első részre 9, míg a másodikra 18 cég adhatott konkrét ajánlatot a második fordulóban. A második forduló több tárgyalási szakaszból állt, először a szerződéses feltételeket határozták meg, a végén pedig már csak az áron lehetett módosítani. A végső eredményhirdetéskor vesztes hét cég fordult jogorvoslatért a KDB-hez úgy, hogy 3-3 cég ezt közösen tette, míg a hetedik egymaga kérte az igazának a megállapítását.

A KDB – ideiglenes intézkedésként – felfüggesztette a szerződéskötést, majd megvizsgálta az eljárást. A jogorvoslatot kereső cégek mindahányan ugyan azt a hibát követték el: a jótállási időt – az ajánlatkérő által a rendelkezésükre bocsátott – excell tábla második oszlopába rosszul írták be. A tábla olyan volt, hogy az első oszlopba beírt adatokat a program automatikusan áttette a második oszlopba, tehát a kettőnek azonosnak kellett lennie. Ezt azonban a 28 ajánlattevőből csak 3 értette meg, így a többség a második oszlopot maga töltötte ki, hibásan. Ennek az volt az oka, hogy az első oszlopba tett beszúrás blokkolta az automatikus másolást. A KDB ezt túlzott meghatározottságú feltételnek mondta ki, és jogellenesnek nyilvánította. Az eljárást újra kell értékelni.

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.