Ternyák Csaba a Borsod megyei településen kiemelte: ki kell fejezni az emberekkel a szolidaritásunkat, hogy „legyen lelki erejük, túl tudják élni a bajokat”. Mint hozzátette, a másik segítség az otthonok rendbetételéhez szükséges forrás és eszközök megteremtése, ezt az egyház eddig is megtette a Katolikus Karitászon keresztül. Az egri egyházmegye és az egyház országos segélyszervezete segítségével gyorssegélyt adtak azoknak, akik erre rászorultak. Hideg élelemmel, ásványvízzel, gyógyszerekkel, takarókkal, ruhákkal és sok mással próbáltak az árvízkárosultak számára támogatást nyújtani.
Ternyák Csaba arról is beszámolt: a Magyar Katolikus Egyház meghirdette, hogy június 20-án minden templomban gyűjtést tartanak az árvízkárosultak javára, így reményeik szerint a hívek által is sokaknak segíthetnek.
„Ki kell fejezni a szolidaritásunkat” az árvízkárosultakkal + Képek
Az árvízkárosultaknak többféle segítségre van szükségük, először is meg kell hallgatni a problémáikat, hogy érezzék, nincsenek egyedül – mondta Ternyák Csaba egri érsek csütörtökön az árvíz sújtotta Edelényben, miután bejárta a korábban vízzel elöntött utcákat és meglátogatta a kitelepített lakókat. Az érsek ezt követően, este 7 órától misét celebrált az árvízkárosultakért a település római katolikus templomában. • Közel ezren térhettek vissza otthonaikba • Döntöttek, majd megnyitották a tiszaroffi tározót
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!