A szóvivő közölte: a legutóbbi sikeres felderítés a Ferihegyi repülőtéren volt, ahol egy Ecuadorból érkező szerb utas csomagjában jelzett kábítószert a röntgen. Kiderült, hogy a poggyász anyagába és fémszerkezetébe több mint egy kilogramm kokaint rejtettek. Az idei legsikeresebb fogás Nagylaknál történt egy közúti ellenőrzés alkalmával, amikor a pénzügyőrök egy bolgár személygépkocsit állítottak meg. A vizsgálat során a vámosok egy rejtekhelyet találtak a pótkerék alatt, ahonnan 73 kilogramm nagy tisztaságú heroin került elő, amelynek értéke elérte az egymilliárd forintot – írta közleményében Sipos Jenő.
A vámhatóság általában a közismert kábítószerfajtákat foglalja le, mint például a heroin, a kokain vagy a marihuána, azonban május végén a pénzügyőrök egy budapesti felderítés során új kábítószerfajtára bukkantak: szállítás közben értek tetten négy magyar férfit, és az átvizsgált személygépkocsiban összesen két kilogramm nagy tisztaságú morfint találtak. A morfin a gyógyászatban használatos fájdalomcsillapító szer, amelyből a normál emberi szervezet számára már 200 milligramm is halált okoz, így ebből a mennyiségből tízezer darab halálos adagot állíthattak volna elő – írta a szóvivő. Közlése szerint tavaly összesen több mint 230 kilogramm drog akadt fenn az ellenőrzésekkor.
Kiemelte: nemzetközi összehasonlításban is elismert a vám- és pénzügyőrség vegyvizsgáló intézetének a tevékenysége, amely a vámhatóság által nyomozott ügyekben a kábítószerek, pszichotrop anyagok és prekurzorok vizsgálatát 2009. január 1-je óta országos hatáskörrel végzi. Sipos Jenő hangsúlyozta: a VPOP továbbra is kiemelt feladatának tekinti társadalom- és gazdaságvédelmi tevékenységén belül a kábítószer-terjesztés megakadályozását, felszámolását. Az ENSZ döntése alapján 1987 óta minden év június 26. a kábítószer elleni küzdelem világnapja.
(mti)
Húsz éve ment el a legendás edző, aki különös tanácsot adott a fradistákról















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!