időjárás 22°C Annamária, Tihamér 2022. július 1.
logo

Martonyi: Még az idén lesz magyar–szerb kormányülés

MNO
2010.06.10. 19:10

Még az idén együttes ülést tart a szerb és a magyar kormány – jelentette be Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Belgrádban, miután tárgyalt szerb hivatali partnerével.

A kormányülés napirendjén szerepelni fognak többek között a szerb–magyar gazdasági kapcsolatok, kereskedelmi, befektetési kérdések, kisebbségi ügyek, a kétoldalú kulturális kapcsolatok – mondta el Martonyi János.

Kijelentette: „jelképes üzenete van”, hogy első hivatalos külföldi útja Szerbiába vezetett. „Magyarországnak EU-tagállamként kötelessége segíteni a többi térségbeli országnak, hogy ők is végigjárhassák ugyanezt azt utat (amelyet Magyarország végigjárt), éppen ezért a magyar kormány teljes mellszélességgel támogatja az EU-bővítési folyamat Délkelet-Európára való kiterjesztését”.

A magyar külügyminiszter rendkívül fontosnak nevezte az EU-bővítési folyamat fenntartását. Minden jelentkező számára biztosítani kell a csatlakozás perspektíváját – szögezte le.

Vuk Jeremic szerb külügyminiszter kifejtette: a jövő év első felében Magyarország lesz az EU soros elnöke, és ennek különösen nagy jelentősége lehet a nyugat-balkáni országok EU-integrációja szempontjából. Elmondta azt is: Magyarország az EU-tagállamok külügyminisztereinek hétfői, luxembourgi ülésén erőteljesen támogatni fogja, hogy zöld jelzést kapjon a szerb EU-tagságra való felkészülést segítő stabilitási és társulási egyezmény (SAA) ratifikációja.

Martonyi János ezzel kapcsolatban elmondta: a magyar álláspont az, hogy „amint lehet”, el kell kezdeni az SAA ratifikációját. Hozzátette: derűlátó ez ügyben. Kijelentette azt is, hogy Szerbia EU-csatlakozási kérelmét mihamarabb az Európai Bizottság elé kell terjeszteni.

A szerb külügyminiszter megjegyezte: „Természetesen vannak kérdések, amelyekben nem értünk teljesen egyet, de biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk az együttműködés módját”.

Martonyi János elmondta, Vuk Jeremiccsel egyetértési nyilatkozatot írnak alá. A dokumentum célja, hogy Magyarország segítse a szerb integrációs erőfeszítéseket, különféle európai uniós képzési programokkal hozzájáruljon ahhoz, hogy Szerbia közeledjen az Európai Unióhoz.

A magyar külügyminisztert pénteken Belgrádban udvariassági látogatáson fogadja Borisz Tadics szerb elnök és Mirko Cvetkovics szerb kormányfő. Martonyi János péntek délután Szabadkán tárgyal Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével és Korhecz Tamással, a vasárnap megválasztott Magyar Nemzeti Tanácsnak – a szerbiai magyar kisebbségi kulturális autonómia legfőbb szervének – a leendő elnökével.

(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.