A rablási kísérlet kedd délután az egyik debreceni belvárosi pénzintézetben történt: a sapkát, szemüveget viselő, kezében fegyvert tartó férfi pénzt követelt az alkalmazottaktól. A két nő nem ijedt meg: pénzt nem adtak, és megnyomták a pánikriasztó gombját – ismertette a részleteket a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.
A központba befutó jelzésre a biztonsági cég járőröző tagjai rögtön a helyszínre indultak, és még a környéken elfogták a pénz nélkül távozó férfit.
A rabló nem tagadott, csak annyit mondott: „Megpróbáltam”. A büntetlen előéletű, 39 éves férfi később a nyomozóknak azt is elmondta, hogy nehéz anyagi körülmények közé került, kifizetetlen számlái és több ezer forintos törlesztőrészlete volt egy személyi kölcsön miatt. Otthonából múlt pénteken távozott – felesége be is jelentette az eltűnését –, az erdőben aludt, és a rabláson gondolkodott, végül egy fegyver formájú öngyújtóval indult el a bankba.
A rendőrség a férfi ellen fegyveresen elkövetett rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le az eljárást.
(MTI)
„Megpróbáltam” – ennyit mondott a bankrabló
Eltűntként keresték Debrecenben azt a férfit, akit később bankrablóként három perc alatt fogtak el – közölte Tóth Ferenc rendőr alezredes sajtótájékoztatón pénteken.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!