Paradicsomot geotermikus energiával

Geotermikus energiával fűtik majd azt a 100 ezer négyzetméteres üvegházat, amelyben a Tura mellett lévő hőforrás vizét hasznosítva évi 6000 tonnányi paradicsomot termeszthetnek. Az összességében 5 milliárd forintos beruházás még ez évben megkezdődhet – tájékoztatott szombaton a fejlesztést finanszírozó Sugar Holding hazai befektetőcsoport ügyvezetője.

MNO
2010. 06. 26. 9:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miszori László elmondta: a vállalkozást a földből feltörő, 129 Celsius-fokos víz hasznosítására alapozzák, méghozzá környezetkímélő eljárással. A vizet ugyanis az üvegházból visszavezetik a mélybe, az ily módon kialakított zárt rendszer nem veszélyezteti a felszín alatt Turáig húzódó budai hőforrások rendszerének egyensúlyát.

Az osztrák Zeiler GmbH-val együttműködve olyan környezetbarát technológiára rendezkednek be, amellyel egész évben a nemzetközi piacon is versenyképes paradicsom termeszthető. Előállítási költségének 50 százalékát a fűtés adja, ami ez esetben a természet jóvoltából minimális lehet. Az osztrák cég Bécs mellett már évek óta üzemeltet hasonló üvegházat, az ő rendszerét veszi át a magyar partner.

A beruházás projektjének tulajdonosa a Turawell Kft., a befektetés költségeinek 30 százalékét az osztrák fél adja, a többit hazai befektetők, uniós pályázati pénzek és banki kölcsönök fedezik – közölte az ügyvezető. A vállalkozás évi 6-7 milliárd forintos árbevétellel számol. Az előállított paradicsom nagyobb hányadát az osztrák partner értékesíti a nyugat-európai piacon, kisebb része a hazai választékot bővíti. A beruházás 200 helybéli és környékbeli lakosnak teremthet új munkalehetőséget.

A turai beruházás az előkészítő munkálatok befejeztével a harmadik negyedévben indulhat, és a jövő évben már megkezdődhet a termesztés.

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.