Regisztrációs jegy, vagy 500 forint pótdíj

Ötszáz forint pótdíjat kötelesek fizetni július elsejétől a díjmentes utazáshoz szükséges regisztrációs jeggyel nem rendelkezők a vasúton és a Volán-járatokon.

MNO
2010. 06. 27. 8:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idén március elseje óta kell regisztrációs jegyet váltaniuk a helyközi közösségi közlekedésben – a Volán, a MÁV és a GYSEV járatain – a szociálpolitikai kedvezmény alapján díjmentesen utazóknak, köztük a 65 év felettieknek, 6 év alatti gyerekek, hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és menekülteknek.

A regisztrációs jegy bevezetésének célja az volt, hogy az időszakos felmérések és szakértői becslések helyett részletes és pontos adatok álljanak rendelkezésre a díjmentesen közlekedők utazásairól. Az információk a szolgáltatókkal való elszámoláskor és az utasbarát menetrendkészítésben is felhasználhatók.

Márciusban a MÁV-START, a GYSEV és a 24 Volán járataira összesen több mint 3 millió regisztrációs jegyet adtak ki. A Volán-társaságoknál az összes kiadott menetjegy negyede, a vasúttársaságoknál 16 százaléka volt regisztrációs jegy. Döntő többségét, mintegy 85-90 százalékát a 65 év felettiek váltották, az utazók pedig jellemzően 20 kilométer alatti távolságot tettek meg buszon vagy vonaton.

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.