A Csík zenekarral indul a XXI. Tusványos

A Kárpát-medencei magyarság összefogása, az Erdély-kép erősítése, a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok megszilárdítása – ezeknek a céloknak a jegyében nyílik kedden Tusnádfürdőn a XXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos).

MNO
2010. 07. 19. 11:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezők ennek szellemében állították össze a július 20-tól 25-ig tartó rendezvények témáit, a hagyományoknak megfelelően az előadások és a szórakoztató jellegű műsorok gazdag választékával várva a táborlakókat és a látogatókat. A Csík Zenekar kedd esti koncertjével kezdődő Tusványos 21. Nyílt lapokkal! című rendezvénysorozaton kiemelt figyelmet kapnak a nemzetpolitikával, az oktatással, a kulturális értékek megőrzésével és az ifjúságpolitikával összefüggő témák.

Az idén is számos magyarországi és romániai politikus, közéleti személyiség lesz a szabadegyetem vendége. Az új Orbán-kormányt többek között Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás minisztere, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Becsey Zsolt külgazdasági, Hoffman Rózsa oktatási, Soltész Miklós szociális és Szőcs Géza kulturális államtitkár képviseli. Romániából Vasile Blaga regionális fejlesztési és lakásügyi miniszter vesz majd részt a közigazgatási reformról szóló pódiumbeszélgetésen.

A tervek szerint pénteken kerül sor a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács nyílt ülésére, amelynek tiszteletbeli meghívottja Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes lesz. Ugyancsak nyílt ülést tart egy nappal korábban az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMNT) Tőkés László és Markó Béla részvételével. Többéves hagyománynak megfelelően szombaton tartja előadását Orbán Viktor, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.

A fő szervező – a budapesti Kisebbségekért – Pro Minoritate és a kolozsvári Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) – programjain kívül számos társrendező működtet majd sátrat Tusványoson. Így a Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kamara (BKIK) sátra mindennap a gazdasági kapcsolatokkal és együttműködéssel összefüggő beszélgetésekkel várja az érdeklődőket, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) könyvbemutatókat és alkotói beszélgetéseket szervez, a Corvina Sátorban olimpiai bajnokokkal és érmesekkel – köztük Czene Attila sportügyekért felelős helyettes államtitkárral – találkozhatnak.

Az esti koncerteken többek között Rúzsa Magdi, Demjén Ferenc, a Bikini, Hobo és Bandája, valamint a Hooligans lép majd fel.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.