A Kossuth térre viszik a Kárpát-medence népeit + Képek

Együtt-lét címmel hirdet nemzetközi fotópályázatot a Kárpát-medencében élő kisebbségek együttélésének bemutatása céljából az Országgyűlés; a legjobb alkotásokból 2011 márciusában kiállítás nyílik a Kossuth téren – jelentette be hétfőn Budapesten Schmitt Pál.

MNO
2010. 07. 12. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint az Országgyűlés elnöke elmondta, Magyarország 2011. január 1-je és június 30-a között látja el az Európai Unió (EU) soros elnökségét, melynek során nemcsak a politikai és gazdasági tárgyalások lebonyolítása kap kiemelt hangsúlyt, hanem a különböző európai régiók, népek együttélésének bemutatása is.


Egy ilyen fotópályázat megismerteti más nemzetek kultúráját a magyarokkal, de abban is segít, hogy a magyarok is megmutatkozzanak a világ előtt – vélekedett a házelnök, hozzátéve: Európa ezen térségében büszkék lehetünk rá, hogy itt ennyi nép él együtt békésen immár ezer éve.


Korniss Péter Kossuth-díjas fotóművész, a pályázat művészeti vezetője a kiírás részleteiről szólva elmondta: Magyarországról és a határokon túlról amatőr és hivatásos fotósoktól négy kategóriában (Emberábrázolás, portré; Építészet, környezet, tárgyi világ; Mindennapi élet; Ünnepek és hagyományok) várják azokat a képeket, melyek a Kárpát-medencében és Moldvában élő közösségek életét ábrázolják.


A Mai Manó Ház – Magyar Fotográfusok Házával együttműködésben meghirdetett pályázat legjobb alkotásait egy Korniss Péter által elnökölt, kilenctagú nemzetközi zsűri választja ki decemberben, majd a legjobb 50-100 fotóból 2011 márciusában több hónapig látható szabadtéri kiállítás nyílik a Kossuth téren.


A pályázatra jelentkezni, illetve a kiírás pontos részleteiről tájékozódni a www.egyuttlet.eu honlapon lehet.


Fotók: Nagy Béla/Magyar Nemzet


Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.