A magyarigazolványok harmadával éltek vissza Kárpátalján

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget (UMDSZ) terheli a politikai felelősség, amiért Kárpátalján jogosulatlanok is kaptak magyarigazolványokat – jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár csütörtökön.

MNO
2010. 07. 08. 9:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ezeket az igazolványokat az UMDSZ által fenntartott irodahálózat osztotta szét. Egyértelmű a politikai felelősség kérdése” – mondta Németh Zsolt külügyi államtitkár az MTI-nek a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent hírről, amely szerint a magyar kormány felfüggesztette a magyarigazolványok kiadását Kárpátalján, mert több tízezer igazolvány jogosulatlanok kezébe került.

Németh Zsolt június 30-án Ungváron folytatott megbeszélést Olekszandr Ledidával, Kárpátalja megye kormányzójával és Kovács Miklóssal, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével, valamint más közéleti személyiségekkel. Ekkor „megdöbbenve tapasztalta”, hogy 165 ezer körüli magyarigazolványt adtak már ki Kárpátalján. Ez a szám mintegy 50 ezerrel több, mint az igazolvány kiváltására jogosult, 14 évnél idősebb kárpátaljai magyarok száma, akik nagyjából 100-120 ezren lehetnek, és az okmány révén például könnyített módon juthatnak hozzá az európai uniós országok vízumaihoz.

„Kárpátalján a magyarigazolványok közel egyharmada jogosulatlan kezekben van” – jelentette ki Németh Zsolt, ezért kezdeményezte Semjén Zsoltnál, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnél, hogy függesszék fel a magyarigazolványok ukrajnai kiadását, a kormány pedig azonnal indítson vizsgálatot az ügyben. A külügyi államtitkár elmondta még, hogy az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség öt kárpátaljai irodáján keresztül „feltételezhetően olyan politikai és gazdasági körök jutottak magyarigazolványokhoz, amelyek visszaéltek az okmányokkal”.

Az 1989-ben megalapított KMKSZ mellett az 1991-ben létrehozott UMDSZ a kárpátaljai magyarság másik pártja. Az UMDSZ elnöke Gajdos István, aki egyben Beregszász polgármestere is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.