Szabó Máté ombudsman az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében hangsúlyozta: nagy problémát jelent a pontos helymeghatározás, különösen a megyehatárokhoz közeli területeken. Ott az is előfordulhat, hogy a mobiltelefonról érkező segélyhívást a szomszéd megyében fogadják. Ha pedig a hívó sem tudja megadni a pontos helyszínt, a riasztási lánc kibővülése miatt többszörösére növekszik a beavatkozás megkezdéséhez szükséges időtartam.
A helyzet orvoslása érdekében az országgyűlési biztos a miniszterelnökhöz és a kormányhoz fordult – olvasható a közleményben.
Az említett problémával kapcsolatban az ombudsman már másfél éve kérte a kormányzat közbenjárását. Szabó Máté akkori vizsgálata során olyan esetre is fény derült, amikor a mentők ötven perccel a riasztás után érkeztek, mert a bejelentők információi alapján nem találták meg a baleset helyszínét.
Mostani vizsgálata során az ombudsman azt állapította meg, hogy jogi szabályozás ugyan van, de megoldás azóta sincs. Hozzátette: ha a rendszer működne, alkalmas lenne a vaklárma kiszűrésére is.
Az ombudsman kiemelte, hogy „a hiányos kommunikáció és a segélyhívások nem egységes kezelése miatt nem biztosított a mentésben részt vevő szervezetek együttműködése”. Problémaként említette továbbá, hogy a hívásokat fogadók között kevés az idegen nyelvet beszélő, vagy bevetésirányítási ismeretekkel rendelkező szakember. A megoldást jelentő integrált bevetésirányító rendszer bevezetéséhez pedig ilyen felkészült szakemberekre lenne szükség.
Az ombudsman szerint a problémát orvosolhatná a beavatkozó szervek jelentős integrációja is. Ez alapján a mentést, a tűzoltást és a műszaki mentést egyetlen szervezet látná el. Hozzátette ugyanakkor, hogy Magyarországon ennek a feltételei jelenleg nem adottak.
A 112-es európai egységes hívószám az Európai Unió minden tagállamában élő segélyvonal, amelyen olyan esetekben lehet segítséget kérni, amikor a mentők, a rendőrség, vagy a tűzoltók beavatkozására van szükség. A segélyhívó az unió minden tagállamában ingyenesen hívható vezetékes készülékről és mobiltelefonról egyaránt.
(MTI)
Kripto-diktatúra az EU-ban: a Bíróság ítélete Tusk Lengyelországáról














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!