A fehérgyarmati járőrök szerdán arra lettek figyelmesek, hogy a vasúti átjárónál a mögéjük beálló személygépkocsi hirtelen megfordul és megpróbál eltűnni – ismertette Fülöp Gergely. A rendőrök követték a járművet, mely a villogó kék lámpa és a bekapcsolt sziréna ellenére sem állt meg egészen addig, amíg a Szamos folyó töltésén el nem akadt.
Az autóban mintegy 8500 doboz, több mint ötmillió forint értékű, illegálisan behozott cigarettát találtak, ezt a kocsiban tartózkodó két ukrán állampolgárságú férfival együtt átadtak az eljárás lefolytatására illetékes vám-és pénzügyőrségnek – közölte a szóvivő. Hozzátette: elfogásakor az egyik külföldi ellenállt, ezért őt testi kényszer és kényszerítőeszköz alkalmazásával tudták megbilincselni a rendőrök.
Fülöp Gergely tájékoztatása szerint szintén ki akarta magát vonni a rendőri ellenőrzés alól egy másik autó sofőrje is, aki a rozsályi körzeti megbízottak jelzése ellenére nem állt meg szerdán. A rendőrök a kék lámpa és a sziréna bekapcsolásával követték, de a jármű tovább menekült. Az autó végül a csengersimai határátkelőnél a nyilvános WC falának ütközve állt meg.
Vezetőjét, egy 26 éves magyar férfit ellátásra kórházba vitték, mert a balesetben könnyebb sérüléseket szenvedett – mondta a százados. Az autóból mintegy ötmillió forint értékű cigaretta került elő. A csempészáru ügyében a vámhatóság indított nyomozást.
(MTI)
"Minden rendes országban van" – A vagyonadó bevezetése mellett kardoskodott Bod Péter Ákos















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!