A közgazdasági és jogi végzettségű Szarvas Ferenc 2000 óta vezeti az Államadósság Kezelő Központot, korábban a Malév elnöke, valamint több magyarországi bank vezetője és az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese is volt. Tapasztalatai alkalmassá teszik arra, hogy az új közösségi közlekedéspolitikai koncepció részeként a MÁV szerkezeti átalakításával kapcsolatos szakmai-társadalmi vita lefolytatását, majd az új stratégia végrehajtását irányítsa. Utódlásáról az ÁKK élén a nemzetgazdasági miniszter gondoskodik.
A nemzeti fejlesztési miniszter az utasok jobb kiszolgálását, a vasúttársaság működésének ésszerűsítését, hatékonyabbá tételét, a vasút és a vasutasok társadalmi megbecsültségének helyreállítását várja az új vezetőtől. Fellegi Tamás megköszönte a távozó Andrási Miklós eddigi munkáját.
A stratégiai nagyvállalatok közé tartozó vasúttársaságnál megmarad, de változó személyi összetételben működik tovább az igazgatóság. A MÁV Zrt. igazgatóságát és felügyelőbizottságát július 31-i hatállyal visszahívja, e vezető testületek új tagjait augusztusig nevezi ki a miniszter.
Lemondott a GYSEV elnöke
Lemond tisztségéről a GYSEV Zrt. elnöke; Szabó András ezt csütörtökön, a cég vasutasnapi rendezvényén jelentette be. Az MTI-nek azt mondta, hogy július 20-án távozik, azaz egy nappal a társaság közgyűlése előtt. Mint mondta, elnökként az a feladata az, hogy segítse a tulajdonosok munkáját. A fő tulajdonos-a magyar állam képviseletében Fellegi Tamás miniszter már korábban összehívta a társaság közgyűlését, amely személyi kérdésekről így az igazgatóság és a felügyelőbizottság összetételéről határoz majd. Szabó András megemlítette: egy hónappal ezelőtt már felajánlotta – általa „korrektnek és normálisnak” mondott – távozását a szakminiszternek; a lemondásáról szóló dokumentumot még a nap folyamán megküldi a tárcavezetőnek.
(MNO, MTI)
War Clouds Gather Over Europe as Brussels Escalates Military Preparations















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!