The Guardian (guardian.co.uk)
Nick Clegg szerint „illegális” az iraki háború. Nagy-Britannia miniszterelnök-helyettese a tegnap esti alsóházi vita során David Cameront helyettesítve adott hangot a meggyőződésének. A Guardian szerint a dolognak komoly jogi következményei lehetnek.
Clegg Cameron távollétében válaszolt a miniszterelnökhöz intézett kérdésekre. Szavainak külön súlyt adott az is, hogy a „dispatch box”-ból, azaz a miniszterelnök hagyományos alsóházi székéből intézte a képviselőkhöz szavait. A liberális-demokraták vezetője forró vitába keveredett Jack Straw egykori miniszterrel, aki az iraki háború kirobbanása idején a brit külügyminisztériumot vezette. „Talán meg kell várnunk hozzá a memoárjait, de lehetséges, hogy egy napon elismeri a szerepét a legkatasztrofálisabb döntésben is: Irak illegális inváziójában” – vágta oda Clegg a munkáspárti politikusnak.
A Guardian által megkérdezett nemzetközi jogász szerint a miniszterelnök-helyettes kijelentése komoly következményekkel járhat. „Nagy közvélemény előtt, formális közegben tett vallomás, ráadásul egy magas rangú miniszter szájából. Ha összeül egy a háború jogosságát vizsgáló nemzetközi bíróság, ez a kijelentés igen súlyosan eshet latba” – vélekedett Philippe Sands, a londoni University College jogi professzora.
A miniszterelnöki hivatal sietett helyreigazítani Clegg elszólását, kijelentve, a liberális politikus „személyes véleményének” adott hangot, ez pedig nem szükségszerűen egyezik a kormányéval. „A koalíciós kormány nem foglalt állást a kérdéssel kapcsolatban – közölte a szóvivő. – Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kormány tagjai nem beszélhetnek a személyes meggyőződésükről.”
A Downing Street azt is közölte, az ország vezetése a Chilcot-bizottság döntésére vár, „melynek feladata a háború jogosságának eldöntése”. A megnevezett bizottságnak azonban ez éppen nem a feladata, Lord Chilcot a háborúhoz vezető út jogi kérdéseit vizsgálja, de nem tisztje állást foglalni annak legalitásáról.
Felmerül annak a kérdése is, hogy ha a miniszterelnök-helyettes immár a saját véleményének ad hangot a kormányzati boxban, akkor a jövőben a parlament tagjai hogyan döntik majd el, hogy az adott pillanatban épp a kormány vagy a saját nézeteit hangoztatja. A Guardian szerint Clegget a Chilcot-bizottság egyik nemrégiben nyilvánosságra hozott dokumentuma is sarkallhatta bátor kijelentésére. A 2003 januárjára datált jegyzetet az akkori igazságügy-miniszter, Lord Goldsmith írta Tony Blair miniszterelnöknek. „Továbbra is úgy vélem, az ENSZ BT 1441-es határozata nem ad felhatalmazást katonai erő alkalmazására további döntésig” – áll benne.
CNN (cnn.com)
Bajban van Obama. Egy friss közvélemény-kutatás tanúsága szerint tíz megkérdezettből csupán négy gondolja úgy, hogy a demokrata elnök megérdemel újabb négy évet a Fehér Házban.
A Quinnipiac University felmérése szerint az emberek 48 százaléka véli úgy, hogy Obama nem érdemel újabb elnöki megbízatást, és csupán 40 százalék szeretné 2012 után is az ország élén látni az Egyesült Államok első fekete bőrű vezetőjét. A válaszadók 36 százaléka szavazna Obamára egy ma tartott elnökválasztáson, míg 39 százalék a meg nem nevezett republikánus jelöltre. 13 százalék válaszolta azt, hogy döntése attól is függ, ki az ellenzéki párt elnöki kandidátusa, míg 12 százalék nem tudta eldönteni, kire voksolna.
„A politikában egy hónap is kész örökkévalóság, és a választásig még 28 hónap van hátra – elemezte az eredményt a Quinnipiac University közvélemény-kutatói központjának munkatársa. – De a negyven százalék körüli újraválasztási ráta sosem jelent jót egy politikusnak.”
A két évvel a szavazás előtt készült közvélemény-kutatások nem mindig jósolják meg a jövőt: 1994-ben Bill Clintont még Obamánál is kevesebben, csupán a válaszadók 38 százaléka támogatta, az elnökválasztást mégis megnyerte. Az idősebb George Bush támogatottsága 57 százalékon állt 1990-ben, két évvel később mégis elbukta a szavazást.
"Minden rendes országban van" – A vagyonadó bevezetése mellett kardoskodott Bod Péter Ákos















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!