Belső-Mongólia lesz a szénközpont?

Az észak-kínai Belső-Mongólia 2015-ig egymilliárd tonnára növeli széntermelő kapacitását, ezzel az országos termelés egynegyedét fogja adni - közölték helyi illetékesek a hétvégén.

MNO
2010. 07. 11. 17:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A belső-mongol bányák éves szénkibocsátása a 2002. évi 114,5 millió tonnáról 2009-re 637 millió tonnára emelkedett, s ezzel átvette az addig biztosan vezető – ugyancsak észak-kínai – Sanhszi (Shanxi) tartománytól az elsőséget. Az idén 700 tonna körül tartja a termelés mértékét a térség – közölték az iparágat felügyelő hivatalnál, kiegészítve azzal, hogy az országos tendenciának megfelelően területükön is bezárják a kisebb bányákat, amelyek éves kibocsátása nem haladja meg a 300 ezer tonnát.

Kínában Belső-Mongólia rendelkezik a legnagyobb szénkészlettel, az eddig bizonyított földalatti tartalék meghaladja a 732 milliárd tonnát. Jelentések szerint a térségben a szénbányászathoz kapcsolódó vegyipari beruházásokra is készülnek. Kína gazdasága, energiaellátása – bár az országban lendületes fejlesztések történnek a nukleáris-, a nap- és a szél-energiatermelés területén – hosszú távon is marad a szénre alapozott; jelenleg az elektromos energia több mint 80 százalékát állítják elő vele.

A világon páratlan gazdasági növekedés ára, hogy az ország szénigénye és -fogyasztása rohamosan nő. 2009 első negyedéve és 2010 ugyanazon időszaka között például a szénkibocsátás Kínában 28 százalékkal nőtt. Az éves termelés és felhasználás meghaladja a 3 milliárd tonnát. Szakemberek a tendenciák láttán egyre hangosabban figyelmeztetnek arra, hogy a szénkészletek végesek, Kína növekvő import szükségleteinek hatását fel kell mérni, a környezet érő károk megelőzésére Kínát akár nyugati technológiával kell segíteni.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.