Brüsszelbe utazik Fellegi

2011. január 1-jétől fél éven keresztül Magyarország látja el az Európai Unió soros elnöki tisztét. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter 2010. július 12-13-án az elnökségre történő felkészülés jegyében bemutatkozó látogatásra utazik Brüsszelbe – olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztályának közleményében.

MNO
2010. 07. 12. 8:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter brüsszeli tartózkodása során találkozik több európai tisztségviselővel, köztük Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztossal, Neelie Kroes digitális politikáért felelős biztossal, Johannes Hahn regionális politikáért felelős biztossal, valamint Siim Kallas közlekedésért felelős európai biztossal is. A találkozók alkalmat nyújtanak arra, hogy a felek kölcsönösen bemutatkozzanak, illetve megbeszéljék az egyes szakterületeken felmerülő fontosabb ügyeket és a magyar elnökség alatt várható témákat.

Fellegi Tamás kinttartózkodása során találkozik majd Danuta Hübnerrel, az Európai Parlament regionális politikáért felelős bizottságának elnökével és Klaus Gretschmannal, a tanács versenyképességért, belső piacért, gazdasági és ipar politikáért, vámokért, az információs társadalomért és telekommunikációért, kutatásért, energiáért és közlekedésért felelős főigazgatójával.

A kétnapos látogatás során a tárcavezető részt vesz az Európai Parlament több bizottságának ülésén is. Az ipari, kutatási és energiaügyekért felelős bizottság ülésén, valamint a regionális fejlesztésért felelős bizottság ülésén a felszólalók a belga elnökség programját ismertetik, míg a közlekedésért és idegenforgalomért felelős bizottságban a spanyol elnökség beszámolója is elhangzik majd.

Az út lehetőséget teremt a tárcavezetőnek arra, hogy megismerkedjen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkáját szakdiplomataként segítő szakemberekkel, kötetlen beszélgetés során felvázolja nekik szakmai elképzeléseit és a soros elnökséghez kapcsolódó tárcafeladatokat.

(MNO)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.