Bűntett volt a szmolenszki légi katasztrófa?

Saját vizsgálatot akar indítani a lengyel ellenzéki konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt a Lech Kaczynski elnök halálát okozó szmolenszki légi katasztrófa hátterének tisztázására.

MNO
2010. 07. 21. 18:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A párt felállított egy nem hivatalos parlamenti bizottságot az ügyben. A testület elnöke, Antoni Macierewicz (PiS) elmondta: a vizsgálattal az a céljuk, hogy feltárják a szerencsétlenséggel kapcsolatos műszaki problémákat, illetve az esetleges politikai és személyi felelősséget. Macierewicz egy sajtótájékoztatón „bűntettként” említette az április elején történt balesetet, amelynek következtében a gépen utazó 96 személy, köztük az elnöki pár életét vesztette. Később kissé finomított szóhasználatán, és úgy fogalmazott: „a lengyel kormány kétségtelenül nagy felelősséget visel az események alakulásáért”.

A kormányzó jobbközép liberális Polgári Platform (PO) bírálta a bizottság létrehozását, és úgy vélte, azzal csak még inkább megosztják a lengyel társadalmat. A párt frakcióvezetője egy rádióinterjúban „szükségtelen és rossz ötletnek” nevezte a testület megalapítását, amely „nem méltó ehhez a komoly ügyhöz”.

Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke többször bírálta a kormányt amiatt, hogy átengedte a baleset kivizsgálását az orosz hatóságoknak, amelyek csak bevonták a munkába a lengyel szakértőket. Időközben azonban a lezuhant gép repülési adatait átküldték Lengyelországba, és ott vizsgálták meg őket. Az orosz fél nemrég azt is megígérte, hogy átadja a lengyeleknek a gép roncsait.

A tragédiával kapcsolatban egy másik vitás kérdésben is sikerült nemrég megegyezésre jutni. A varsói Szent Anna-templom beleegyezett abba, hogy a templomban helyezzék el az elnöki palota előtt felállított fakeresztet. A PiS számos varsói polgárral együtt korábban tiltakozott a cserkészek által elhelyezett, több mint négy méter magas kereszt eltávolítása ellen. A lengyel katolikus egyház mindeddig nem foglalt állást az ügyben, megfigyelők szerint azért, hogy ne álljon egyik politikai oldal pártjára sem.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.