Egyre kevesebb az állástalan Zalában

Tizenkét százalék alá mérséklődött a munkanélküliek száma Zala megyében; a júniusban regisztrált 16 ezernél is több álláskereső közel hat százaléka pályakezdő - tájékoztatta Rubi János, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi kirendeltségének osztályvezetője az MTI-t.

MNO
2010. 07. 07. 18:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt öt évben a nyár első hónapjában átlagosan 2-6 százalékkal csökkent a munkanélküliség a megyében, míg az idén a csökkenés nem érte el az egy százalékot sem. Ugyanakkor a két megelőző hónapban a korábbi éveknél nagyobb mértékű csökkenés volt jellemző. Egy évvel korábban a regisztrált álláskeresők száma még meghaladta a 18200-at, idén januárban pedig első alkalommal emelkedett 20 ezer fölé a létszám. Az elmúlt három hónapban azonban már folyamatosan csökkenés volt tapasztalható; júniusban mintegy 100-zal kevesebb munkanélkülit tartottak nyilván, mint májusban.

A legkedvezőbb változás a szezonális munkák miatt Keszthelyen volt tapasztalható, de csökkent a munkanélküliség Zalaegerszeg és Lenti térségében is. Zalaszentgróton nem történt jelentős változás, míg Nagykanizsán és Letenyén közel másfélszázzal emelkedett az álláskeresők száma. A júniusban regisztrált közel 2 ezer munkanélküli 25 százaléka korábban a feldolgozóiparban, 10 százaléka pedig a kereskedelem és a vendéglátás területén dolgozott, és 9 százalékra tehető azoknak a száma, akiket az év elején indított és azóta már befejeződött közmunka programban foglalkoztattak.

Május óta közel ötszörösére növekedett a pályakezdő álláskeresők száma. A pályakezdők – legtöbben eladói és vas- és fémipari állásban szeretnének elhelyezkedni – négyötödük szakmunkásképzőt vagy középiskolát végezett. Diplomával rendelkezők közül csak néhányan regisztráltatták magukat. A nyár első hónapjában a munkanélküliek közül közel 1250 tudott elhelyezkedni, 85-en képzési programokon vesznek részt, 600-an pedig az együttműködés hiánya miatt kerültek ki a regisztrációs rendszerből.

A betöltetlen álláshelyek száma júniusban meghaladta a 2,7 ezret. Május óta Zalaegerszeg térségében közel 600-zal több, Nagykanizsán pedig 250-nel lett kevesebb a munkalehetőség. A legnagyobb számban a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban, az ingatlanügyek és a gazdasági szolgáltatás területén tudnak munkát ajánlani. A féléves adatok azt mutatják, hogy az idén az év első felében közel ezer fővel, mintegy 4 százalékkal több volt a nyilvántartott munkanélküli, mint egy évvel korábban. A csaknem 29 ezer álláskereső közül idén 10,5 ezren tudtak elhelyezkedni, míg a tavalyi év azonos időszakában mindössze 7 ezren találtak munkát.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.