Basternákhoz hasonlóan a múltban őt is többször megfenyegették – tavaly augusztusban máig ismeretlen tettesek felgyújtották az autóját, s több fenyegető levelet is kapott. Basternák polgármestersége idején Kecskés volt a helyettese.
Az egyenruhások a helyi futballklub elnökének, Roman Ostruzlíknak a háza előtt is váltják egymást. Neve összefüggésbe került az MKP helyi és regionális politikusait gyalázó szórólapok terjesztésével, amelyeket a tavalyi európai parlamenti választások előtt dobáltak a postaládákba. Az elmúlt időszakban őt is megfenyegették, az ügyben nem akart nyilatkozni.
A Markíza tévétársaság értesülései szerint Komárom polgármesterének, Bastrnák Tibornak a házát is őrzi a rendőrség, a polgármester szintén nem akart nyilatkozni. Andrea Polaciková, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője is szűkszavú volt, s közölte: a jelenlegi stádiumban semmit sem fognak kommentálni.
A rendőrségi védelemnek egyébként több formája van. Elrendelhetik a teljes, 24 órás védelmet, amely az illető személyes szabadságát és hétköznapi életét is erőteljesen befolyásolhatja, de nincs kizárva a teljes identitásváltoztatás szem. Ilyenkor az illető kénytelen elköltözni, megváltoztatni életét, hétköznapi szokásait, kinézetét. Természetesen a védelemnek vannak ennél enyhébb formái is, például amikor csak folyamatosan megfigyelik a megfenyegetett személyt, vagy őrzik a házát.
(ujszo.com)
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!