Elfogták az ittas cserbenhagyót

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki ittasan közlekedési balesetet okozott Szegeden, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.

MNO
2010. 07. 21. 12:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 48 éves szeged-szentmihályteleki férfi hétfő este szaladt bele autójával hátulról egy másik személygépkocsiba, amikor az balra akart kanyarodni egy főúton – mondta Szenti Szabolcs. Hozzátette: az ütközés erejére jellemző, hogy a vétlen jármű megpördült a tengelye körül, a másik autó pedig lényegében „járóképtelenné” tört.

Amikor az autójából kiszálló vétlen sofőr – aki csak könnyebben sérült meg – közölte, hogy rendőrt hív, a – tanú szerint – láthatóan ittas férfi beült a sérült járművébe és megpróbált elhajtani, ám csak néhány saroknyira jutott, mert a gépkocsija lerobbant – közölte a főhadnagy.

A férfit kedden fogták el a rendőrök, segítségnyújtás elmulasztása bűntett és ittas járművezetés vétség miatt indult ellene büntetőeljárás. Vallomása szerint azért hagyta el a helyszínt, mert ittas volt, és félt a következményektől.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.