Július 20-án este érkezett a bejelentés a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra, hogy eltűnt Tihanyból egy idős német úr. Felesége szerint a nyaralóból délután három és négy óra között távozhatott. A férfi több évtizede jár a Balaton parti településre nyaralni, jól ismeri a környéket, viszont tudatállapota betegségéből kifolyólag zavarttá vált az elmúlt években, és rendszeres gyógyszeres kezelésre szorul.
A füredi egyenruhások rendőrhallgatókkal és a polgárőrökkel indultak a férfi keresésére, de bekapcsolódtak a Siófoki Rendőrkapitányság vízirendészei Balatonföldvárról, valamint a tihanyi vízi mentők egy-egy hajóval. Ők a parttól 50 méteres körzetben a vizet nézték át Tihanytól Örvényesig. A szárazföldön 20-an folytatták a kutatást, amelyet az éjszakai látási viszonyok miatt fél egykor felfüggesztettek, majd reggel hat órakor újrakezdtek.
Szerda délelőtt 11 órakor jelezték egy veszprémi áruházból, hogy az üzletben egy zavart tudatú, németül beszélő idős úr tartózkodik. Az idős úr nem tudta elmondani, milyen útvonalon jutott Tihanyból Veszprémbe, abban azonban biztos volt, hogy gyalog tette meg az utat. A kimerült, de jó egészségi állapotban lévő férfit a rendőrök visszaszállították feleségéhez a tihanyi nyaralóba.
(police.hu)
Mérgező anyag az ásványvízben, a számok nem a Tisza elnökét igazolják – a legolvasottabb gazdasági cikkeink januárban














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!