Élre tört a Gazprom

A Gazprom orosz gázipari cég volt a világ legnyereségesebb vállalata tavaly annak ellenére, hogy csak az ötvenedik legnagyobb a bevétele alapján – derül ki a Fortune című magazinnak arról a listájáról, amelyen a világ legnagyobb forgalmú vállalatait gyűjtötték össze.

MNO
2010. 07. 08. 19:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A világ legnagyobb forgalmú cége az amerikai Wal-Mart Stores lett. A Gazprom tavalyi adózott eredménye 24,56 milliárd dollár volt. A 49 százalékban állami tulajdonban lévő Gazprom ezzel maga mögé utasította az egy évvel korábban világelső Exxon Mobil amerikai olajvállalatot, amely öt éven át volt listavezető. A Gazprom 2008-ban a lista második helyén állt.

A Wal-Mart tavaly megőrizte első helyét a bevételek alapján. Az amerikai kiskereskedelmi vállalat hetedszer áll a lista élén tíz éven belül. A Wal-Mart tavalyi bevétele 408 milliárd dollárt tett ki. Az ötszázas bevételi listára 46 kínai cég került fel, egy évvel korábban a számuk 37 volt. A világ ötszáz legnagyobb bevételű cége közül a legtöbb amerikai, a listán ezután Japán és Kína következik. Az 500 cég tavalyi bevétele 23,1 ezer milliárd dollár volt, ami 8,3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. Adózott eredményük ugyanakkor 16,9 százalékkal 960,5 milliárd dollárra nőtt. Az 500 vállalat 57,9 millió embert foglalkoztatott, 2,3 százalékkal többet, mint 2008-ban. Az 500 vállalat vezérigazgatója közül 11 nő.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.