A kórházaktól és a szakmai szervezetektől „első körben” begyűjtik azokat az információkat, amelyek alapján felépíthető egy egységes jelentési rendszer, jelenleg ugyanis nem lehet tudni, hogy pontosan mekkora összeggel tartoznak az egészségügyi intézmények a beszállítóknak – tette hozzá az államtitkár.
Szócska Miklós szólt arról, hogy területi és funkcionális integrációban képzeli el a kórházak jövőbeni működését, amelynek a közös közbeszerzésen kívüli másik vonulata az ellátás, ezen belül is a labor, a patológiai vagy a radiológiai és az aktív ellátás egységesítése lenne. Úgy vélte, ha ezen ellátásokat megérte kiszervezni, akkor egy közszolgálati modell révén a kórházak számára is „üzlet” lehet, hogy közösen végezzék, végeztessék el ezeket a feladatokat.
Racionalizálni kell a betegutakat
Véleménye szerint itt az ideje felülvizsgálni a „betegutakat” is, mert jelenleg úgy tűnik, mintha azokat „egy részeg ember egy ferde csövű sörétes puskával jelölte volna ki egy térképen”. A betegutakat mindenképpen racionalizálni kell, ehhez pedig nagy segítséget ad majd az a digitális térkép, amely online „követi” a beteget – mondta az államtitkár, magyarázatként hozzátéve, hogy a jelenlegi ellátási térkép nem veszi figyelembe a közlekedési, a menetrendi, a szociális és az egyéb viszonyokat.
Szócska Miklós elmondta, hogy a jövőben is teljesítményalapú finanszírozásban gondolkodnak, de – mint jelezte – radikális változások lesznek ezen a téren. Úgy vélte, a jelenlegi rendszer nem a hatékonyságot ösztönzi, így azon mindenképp változtatni kell. Ezzel kapcsolatban közölte: a specializált, nagy költségű, általában várólistás ellátásokat centrumokba kell szervezni, ahol a szakember és az ellátásra fordítható forrás együtt van. Erről is egyeztetni kell a szakmával – tette hozzá az államtitkár, aki elismerte, hogy az átalakításoknak nem lehet mindenki a nyertese.
Teljesítményt ösztönző rendszerben gondolkodnak
A háziorvosoknál bevezetett teljesítményfinanszírozás egyelőre kísérleti jelleggel fennmarad – mondta Szócska Miklós, szerinte azonban nem teljesen jók azok a mutatók, amelyek alapján októbertől kis többletpénzhez juthatnak az orvosok.
Ígérete szerint áttekintik a háziorvosokat terhelő adminisztratív feladatokat, s annak függvényében döntenek a „hogyan továbbról”, továbbá megnézik, hogy a jelenlegi rendszer valóban ösztönzi-e a háziorvosokat a jobb minőségű munkára. Az államtitkár szerint hosszú távon mindenképpen teljesítményt növelő, ösztönző rendszerben gondolkodnak az alapellátásban is.
(MTI)
Csak hogy világos legyen!














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!