Előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – rendeltek el nyomozást F. Tamás 19 éves, F. Antal 23 éves testvérek és édesanyjuk, F. Antalné 43 éves soltvadkerti lakosok ellen. A gyanúsítottak kihallgatásaik során elismerték a gyilkosságot, részletes vallomást tettek arról, mi történt július 19-én az idős férfi otthonában.
F. Antal korábban alkalmi munkásként dolgozott áldozatuknál, többször segítette ki őt az idős férfi apróbb kölcsönökkel. Így jól ismerték a férfi anyagi helyzetét. Elhatározták, hogy megszerzik a házból az értékeket, fel is készültek az akcióra. Maszkot vittek magukkal, anyjuk pedig gumikesztyűt készített a testvérpárnak, hogy ne hagyjanak nyomokat a helyszínen. Fegyverről nem gondoskodtak, azt az áldozatuk udvarán vették magukhoz. Az ócskavasak közül szedtek elő egy gépkocsiféktárcsát, miután a kerítésen át bemásztak az udvarra.
A 69 éves G. József az ágyában aludt, amikor a nyitva hagyott ajtón bejutottak. A férfi felriadt a zajra, fel is kapcsolta a villanyt. Ekkor F. Tamás nagy erejű ütést mért a halálra rémült férfi fejére, aki azonnal eszméletét vesztette. Átkutatták a lakást, és összekapkodták zsákmányukat: egy számítógépet, szerszámgépeket és a sértett három bankkártyáját is magukkal vitték, melyeket később a rendőrök megtaláltak a gyilkosok otthonában. Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy mintegy 100 ezer forintot ér a zsákmányuk. Ennyiért kellett meghalnia az idős embernek.
A gyilkosság után F. Tamásnak kocsikázni támadt kedve áldozatuk kocsijával, amivel balesetet szenvedett Soltvadkert és Bócsa között. Ha nem így történik, valószínűleg nem jutottak volna a nyomukra. A balesetről bejelentés érkezett a rendőrségre hajnali 4 óra környékén. A kiérkező járőrök két kilométerre a helyszíntől láttak egy sántikáló férfit. Az éberségükön múlott, hogy nem mentek el mellette, hanem igazoltatták őt. A baleset bejelentője tanúsította, hogy őt látta kiszállni az árokba borult VW Golfból.
A kocsi forgalmi rendszáma alapján megállapították, ki a tulajdonos, így jutottak el a gyilkosság helyszínére. Mivel a testvérpár rázárta az ajtót áldozatukra, a rendőrök az ablakon keresztül jutottak be a házba, ahol már holtan találtak az idős emberre. F. Antalt nem sokkal ezután fogták el az otthonában. Mint megírtuk, anyjukkal együtt mindkét férfi előzetes letartóztatásba került.
(baon.hu)
"Minden rendes országban van" – A vagyonadó bevezetése mellett kardoskodott Bod Péter Ákos















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!