Katlanban indult a Campus

Közel negyvenöt fokos hőséggel kellett szembesülnie annak a mintegy háromezer fesztiválozónak, akik már a nulladik napon kilátogattak a debreceni Campusra. A hőségriadó ellenére ugyanis a szerdai rendezvények oroszlánrészét a szervezők a Debreceni Egyetem területén található, Lovarda nevű egyetemi klubba helyezték.

Balogh Roland
2010. 07. 22. 15:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A meglepő helyszínválasztás és a színpadon uralkodó forró katlan ellenére a szerdai fellépők kifejezetten ritmusos előhangolással adtak tónust a hivatalosan mától debütáló Campus-fesztiválnak. A Fish! zenekar frontembere, Kovács Krisztián szerint olyan borzasztó meleg volt a színpadon, hogy a koncert végére majdnem rohammentőt kellett hívni a zenekar tagjaihoz, akik szinte ájulásig izzadták magukat. Hasonló gondokkal küszködött a Turbo is, főleg, hogy kora estétől egyre többen gyűltek a Lovardába. Tanka Balázsék ennek ellenére igen erőteljes, lendületes kis koncertet adtak. Az idén a Fonográf-díjat is megkapó Turbo ráadásul a végén bedobta MR2 Akusztik-fellépése óta elindított akusztikus vonalát, és a közönséggel karöltve elénekelték a P. Mobil Lámpagyárát. A Turbót követő Kiscsillag hozta megszokott formáját, bár a zenekar egyik ikonjának számító Lovasi András mintha apai allűröket vett volna fel, kedélyesen elbeszélgetett ifjú rajongóival a fellépés előtt.

Az est fénypontja mindenképp a magyar breakbeat koronázatlan királynőjének is tartott Ludmilla négyórás keverése volt. A leglelkesebb fesztiválozók pedig egészen reggel fél ötig kitartottak a nagyon kellemes, tört ütemeket egymás után a lemezjátszóra rakó lemezlovas hölgy kifejezetten díjnyertes játéka mellett. Persze aki ismeri Ludmillát, tegnap este sem csalódott, főleg, hogy a mind inkább pokoli, már-már elviselhetetlen melegben négy órán keresztül, megállás nélkül táncoltatta az elektronikus műfajt szerető közönséget.

A mai program szerint este a nagyszínpadon fellép a 30. születésnapját ünneplő Edda, valamint a 20 éves Republic, továbbá ma éjféltől játszik az argentin Karamelo Santo, az elektronikus zene hódolóinak pedig szintén éjféltől kever a Fine Cut Bodies (Chi Recordings). A debreceni Kossuth téren – a fesztivállal együttműködve –, a nagytemplom lábánál zenél 18.40-től Kowalsky meg a Vega, hogy utánuk este 20 órától ünnepélyesen is kihirdessék az idei egyetemi felvételi ponthatárokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.