A vendégházak és mini hotelek végső kétségbeesésükben már az árakat is csökkentik. A szállodakomplexumokban akciókkal, kedvezménnyel várják a látogatókat, akik reményeik szerint a nyár második felében visszatérnek Kárpátaljára.
Nagyezsda Jakubjak, a Kárpátok, Turizmus, Üdülés belföldi turizmussal foglalkozó ügynökség menedzsere, elmondta, hogy ez év júniusában harmad annyian akartak a hegyekben üdülni, mint egy évvel ezelőtt. A helyi szállodák és panziók legjobb esetben is csak 20-25 százalékos telítettséggel működnek. Az érdeklődés hirtelen csökkenése az időjárási viszontagságoknak tudható be.
Egész június folyamán heves esőzések voltak az ország nyugati területén, a hónap végén pedig Prikarpatyját borította árvíz – több mint 300 lakott települést árasztott el a víz, utakat mosott el, és a hegyi folyókon át vezető hidakat is tönkretette. Mivel a tévé képernyőjén folyamatosan az árvízről és a szélsőséges időjárásról értesültek az emberek, így az ukrán turisták tömegesen mondják le még az olyan útjaikat is, amelyek a rossz időjárás epicentrumától távol vannak.
(karpatinfo.net)
Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!